Én az intim kapcsolatok formáihoz, azon belül a poligámiához szolnék hozzá. Különböző vallások másképp vélekednek erről a kérdésről, van amelyik megengedi ezt és van amelyik tiltja. A poligámia számomra nagyon furcsa, szerintem nem kellene ezt sehol sem elfogadni. Régi törzsekben azért preferálták ezt, mert egy férj nem tudott eltartani egy asszonyt, így az eltartás miatt jött szóba a több férj. Én nem nagyon hallottam még a poliandriáról, inkább az ellenkezőjéről az iszlám vallásban. Az én álláspontom az, hogyha valaki nem tud megmaradni egy társnál, az ne házasodjon. Ne kötelezze el magát senki felé, és így nem érheti bántás a másik felet. A többnejű férjek is egy külön kategória. Hallottam egy riportot, melyben elmondta egy hozzá értő személy, hogy ha a többnejű házasságban a férj és az egyik asszony között elmúlik a szerelem akkor sem válnak el, hiszen akkor a férjnek "kikéne fizetnie" a feleséget. Mivel elhagyja biztosítania kell számára, ruhát, házat, pénzt a fennmaradáshoz, és ez a férjek számára igen költséges így általában nem válnak el egymástól, és szerintem ezáltal a férj megfosztja az asszonyt a boldogságtól hiszen így már nem veszi el senki. Bár valószínűleg ezek a nők kivannak vele békülve, hogy a férjük rajtuk kívül mást is szeret, de azért biztosan bennük is van rossz érzés emiatt. Összegezve én elítélem ezt, mindenkinek megvan a joga a boldogságra, és ha boldogtalan egy kapcsolatban akkor arra, hogy kilépjen belőle.
Engem is érdekelt ez a téma így olvasgattam róla egy kicsit. Én nem "támogatom" ezeket a nézeteket, viszont elfogadom. Amit hozzátennék, hogy a poligíniát (többnejűség) különböző vallások különbözőképpen értékelik, van, amely megengedő ebben a tekintetben és van, amelyik tiltja. Sokáig elfogadott volt például Kínában, Afrikában és a Közel-Kelet egyes országaiban még MA IS. Az iszlám és a mormon vallás szerves része a több feleség birtoklásának gyakorlata. A Biblia is ismeri a többnejűséget, és az ágyasságot is, de a katolikus egyház kizárólag a monogámiát fogadja el. Háborúk után (amikor férfihiány alakul ki) monogám közösségek is elfogadják (hivatalosan, vagy hallgatólagosan) a poligámiát. A poliandria (többférjűség) elfogadott volt egykor a bretonoknál, a Kanári-szigetek őslakóinál, egyes indián törzsekben, valamint Indiában, Nepálban, Tibetben és Új-Zélandon. Okai lehettek, hogy az adott társadalmon belül kevés volt a nők lélekszáma, vagy, hogy egy férfi nem tudott eltartani egy családot. Általában a férjek testvérek voltak, és a maguk között fennálló hierarchiának megfelelően élhettek jogaikkal a feleség felé, az első férj domináns helyzetet élvezett. (Közös megegyezés alapján egymással nem rokoni kapcsolatban álló férfiak is elvehettek egy nőt, vagy kezdeményezhette a poliandriát egy tehetős asszony.) A poliandria ma is virágzik, egyfajta életbiztosításként és gyermeknevelési támogatásként működik némely kultúrában. Ezekhez kapcsolódva írnék még a csoportházasságról is. Ennek egyik fő jellemzője, hogy a gyermekeket származás szempontjából csak az anyai ágon tartják nyilván (hisz az apa személye egy csoportházasságban nehezen állapítható meg). A gyermekek tehát az anyához tartoznak, ami önmagában is bizonyos tekintélyt biztosít a nőnek. De ezen a fokon sokszor a létfenntartásban is nagyobb szerepe van, mint a férfinak. A „nőuralom” (az ún. matriarchátus) ugyan inkább csak a házastársra és a gyermekekre korlátozódott, viszont gyakran a férj költözött felesége lakóhelyére – és nem fordítva. Sőt az is előfordul egyes népeknél, hogy a férj csak látogatja a másik csoportban élő feleségét vagy feleségeit. A poligámia (többnejűség vagy többférjűség) tulajdonképpen szintén a csoportházasság egy fejlettebb változata.
Engem is ez a téma fogott meg. Én is nehezen tudom elképzelni, hogy egy férjnek több neje legyen vagy a fordított helyzetet. Szerintem ebben nagyban közrejátszik az a kultúra, társadalom amiben mi élünk. Mindezek ellenére nem vagyok ellene ennek az életformának sem, holott én nem választanám. Hiszen egy ilyen kapcsolatban, hogy jut idő mindenkire? Főleg a mai "rohanó" világban, el nem tudom képzelni. Mondjuk, ha minden feleségtől van egy gyereke is, biztos, hogy lesz aki háttérbe szorul. Ugyanígy a feleségekekel is. Illetve én abban sem hiszek, hogy lehet több embert is szeretni ugyanolyan intenzitással. Szerintem mindig lesz valaki, akit jobban szeret majd a többieknél. Ez sok konfliktushoz is vezethet. Számomra az is fontos, hogy a kapcsolatban ne legyen elnyomva egyik fél sem, egyenlőknek kell lenniük, de ilyen poligám kapcsolatban ez mégis, hogyan valósul meg? Ebben a témában találtam egy cikket, ami egy amerikai házaspárt mutat be, akik egy ilyen poligám házasságban élnek. Szerintem nagyon érdekes a cikk, nekik bejött. A 62 éves Martin Henrickson Seattle-ben él két feleségével. „Karennel, az első feleségemmel sokat beszélgettünk a családbővítésről. Amikor Lisával megismerkedtünk, Karen bevallotta, mindig ilyen lánytestvérről álmodott. A családunk demokratikus, egyenrangú és együttműködő. A két feleségem eldönti, ki mikor főz. Lisa gyermekei velünk esznek, Karenéi már kirepültek. Nekem nincs saját gyermekem. A vacsora alatt a feleségeim mondják meg, kivel fogok aznap éjjel aludni. Ha valaha félre akarnék lépni, mindketten biztosak benne, hogy bemutatnám nekik az illetőt. Amikor vitába keveredek az egyik feleségemmel, a másik mindig kibékít minket. Karen és Lisa soha nem veszekszik egymással. Poligám életünkből nem hiányoznak a gazdasági megfontolások sem. Nagyobb tételben vásárolunk, együtt járunk autóval, Karen és Lisa ruhamérete egyforma, ezért cserélgetnek egymás között. Amikor Karennél mellrákot diagnosztizáltak, Lisa egy évig ápolta. Ma már gyógyulófélben van. A két nő elválaszthatatlan egymástól. Azt hiszem, kettejük kapcsolata erősebb, mint az enyém bármelyikükkel. A poligámia természetes része az életünknek. Már nem is nagyon emlékszünk, milyen volt azelőtt. A poligámia nem a vallásról vagy a szexről szól, hanem a családról.” Lisa már első házassága alatt eljátszott a gondolattal, milyen volna második feleségnek lenni, de ezt nem osztotta meg a férjével. „Monogám kapcsolatban éltünk, ez tabutéma volt. A házasság utolsó négy évében nagyon beteg voltam, és egy második feleség kielégíthette volna a férjem szükségleteit. Megmenthette volna a házasságunkat. Nem kerestem a poligám kapcsolat lehetőségét, egyszerűen így történt. Egymáshoz illő emberek vagyunk. Támogatjuk egymást mindenben, ez a legfontosabb. Amikor Karen el akar utazni valahová a lányával, én otthon maradok a férjünkkel, így nincs bűntudata, hogy magára hagyta őt, és Martin sem magányos.” Forrás: egy Nők lapjás cikk
Én a poligámiát és a poliandriát is "elítélem", nem tartom helyesnek. Aláírom, hogy bizonyos kultúrákban megengedett, illetve hagyomány, de a saját életemben el sem tudnám képzelni. A párommal már egy jó ideje együtt vagyunk, de egyikünk életébe sem férne bele egy vagy akár több személy. Szerintem egy normális kapcsolathoz két ember szükséges csak, így van meg a kellő figyelem és odaadás a másik fél iránt, teljes szívvel szeretni csak egyvalakit lehet. Ha ezt nem képes elfogadni valaki, akkor ne is akarjon házasodni, illetve ha kapcsolatot alakít ki egy személlyel akkor azt még az elején tisztázzák, hogy ő milyen, mit szeretne, mik az elképzelései, mit vár el a másiktól, hogy a későbbiekben ne legyenek ebből félreértések, veszekedések, stb., mert akkor ott valamelyik fél biztosan sérülni fog. Egyetértek azzal, hogy ebben a "rohanó" világban, amelyben jelenleg élünk, elég arra az egy szeretett személyre is időt szakítanunk (ha éppen olyan helyzetben vagyunk), nemhogy még másik 3-4 emberre figyeljünk. És persze gazdasági szempontból sem mindegy, hiszen nem egyszer hallani olyat, hogy a szülők egy gyermeket is nehezen tudnak ellátni.
Bodrogi Tibor: Mesterségek, társadalmak születése című könyvében a társadalmak születéséről a társadalmi kapcsolatokról is ír. A házasságról, családról szóló fejezetben megemlíti a különböző családformákat, de a házasságon kívüli, intézményesített szexuális kapcsolatokat is bemutatja. A régi feudális Kínát írja példának, hogy ott volt nagyon elterjedt az ágyasság (konkubinátus): a házasságban élő férfi feleségén kívül több nővel élt egy háztartásban, ezek a nők családtagnak számítottak, de nem voltak teljes jogú feleségek, ha gyermekük született, az csak akkor lehetett teljes jogú örökös, ha a családfő örökbe fogadta. Ehhez hasonló, de fordított előjelű viszony a cicisbeizmus, a XVIII-XIX. században többfelé előfordult, pl. Etiópiában az arussi-galláknál. Ez tulajdonképpen a férj által elfogadott szerető tartását jelenti. Személyét a vőlegény beleegyezésével a a vőlegény apja választja ki a feleség számára és ugyanazok a jogok illetik meg, mint a férjet. Az eszkimóknál, a régi Mongóliában és Polinéziában elismert kapcsolat volt a szexuális vendégbarátság. Ez azt jelentette, hogy a feleséget, lányt vagy nőrokont átengedték a vendégnek egy-egy éjszakára, néha hosszabb időre. A Hawaii- szigeteken elismert volt a nemzőtárs intézménye. Ha a házasságból nem született utód, a férj másik férfit kérhetett fel segítségül. A megszületett gyermek minden szempontból a férj saját gyermekének számított. Ausztrál őslakóknál elterjedt volt a feleségcsere. Amikor a csoport férfitagjai harcba indultak, egymás feleségeit kicserélték, ezzel is kifejezték egymás iránti barátságukat, egységüket.
Én az egyik KSH-s statisztikát olvastam el a családtípusokról, melynek alapját az 1990-es és 2011-es népszámlálás adta. Ebből először pár érdekes adatod említenék meg amik engem megleptek. Arról beszéltük, hogy a családok száma alapból csökkent ez idő alatt, de azon belül 74%-ról 65%-ra csökkent a házastársi kötöttségen alapuló családok száma, míg az élettársi kapcsolatok száma a 20 év alatt a háromszorosára nőtt, akárcsak az egyszülős családok száma, mely közel 20%-ra emelkedett. Érdekes az is, hogy az egyszülős családok 56% válás útján jött létre, és csupán 30% megözvegyülés miatt. Megnövekedett az olyan családtípus száma is, ahol nagy- és felnőttkorú gyermek(ek) élnek együtt szüleivel, vagy akár egyik szülőjével. Utóbbi esetet magyarázhatja az is, hogy az édesanya nehezebben engedi el gyermekét, hiszen házas- vagy élettárs híján teljesen egyedül maradna, ezenkívül a fiatalok is nehezebben vágnak bele saját külön életükbe, amit egy újabb adat bizonyít: a 25 év alatti fiatalok családalapítása a húsz év alatt a tizedére esett vissza. A késői családalapítás, a szingli életmód elterjedése pedig okozza a következő problémát: születések számának csökkenését. Véleményem szerint a nőkben egy fajta bizonyítási vágy van, ami egészen addig munkálkodik bennük, míg kiszaladnak az időből és arra jönnek rá, hogy se férjük, se gyerekük nincs, csak a kiharcolt karrier, ami viszont sem szeretni, sem gondozni nem fogja öregkorára. Ez a bizonyítási vágy arra irányul, hogy be tudják bizonyítani, hogy nekik is ugyanolyan szépen ívelő karrierjük lehet mit a férfiakra, hogy a férfiakra egyáltalán nincs is szükség, hiszen ők egyedül is képeset mindent véghez vinni, sőt egy férj akire főzni, mosni kell, aztán egy esetleges gyerek (aki minimum 2 év kiesést jelent a munkából) még hátráltatja is. Sokan úgy gondolják, hogy felesleges is házasságot kötni, hiszen előbb-utóbb válás lesz a vége, ahogy az manapság igen elterjedt, így inkább bele sem vágnak. Tény és való, hogy mostanában az emberek inkább foglalkoznak saját maguk érdekeivel, és rúgják fel a házasságot, minthogy kompromisszumot kössenek egymással, de ez nem kőbe vésett törvény. Bizonyára én is körültekintőbb leszek e téren, és fel fogok rá készülni ha esetleg egyedül, vagy egyszülős család részeként kell élnem, de én nem hagynám ki a nagykönyvben megírt családtípust sem (papa, mama, gyerekek).
"Társadalmunkban a házasság dramatikus aktus, amelyben két idegen összeáll és újradefiniálja magát." Berger-Kellner: Valóságfelépítés a házasságban c. írásban olvastam ezt a mondatot és elgondolkoztatott. Ha két idegen összeáll és újradefiniálja magát, miért feltétlen szükséges ahhoz házasság? Manapság sokan inkább ellene vannak, mert hogy felesleges felhajtás maga az esküvő és, hogy minek ahhoz papír, hogy működjön a párkapcsolat? Hitelesebbnek tűnik a társadalmon belül? Szerintem azok akik a házasság ellen vannak, nem az intézményisége ellen fejezik ki nem tetszésüket,hanem a szertartási mivolta miatt. Kérdés, hogy ha valaki azt mondja, "alig várom hogy férjhez mehessek", akkor azt várja, hogy egy egész életre elköteleződött monogám párkapcsolatban éljen vagy azt hogy szép ruhában parádézzon egy napig, mert az esküvő a menyasszony nagy napja amikor csak ő a fontos...a házasságban a résztvevő felek szerződnek egymással, de számomra ez túl hivatalosnak tűnik. Nem arra alapszik, hogy a társadalomban muszáj létrehozni, mert kinézik azt akinek nincs férje/felesége, nem azért köttetik,mert kötettnie kell, mert muszáj. Azért házasodunk, mert szeretjük annyira a társunkat, hogy hivatalossá tesszük mindenki számára. Nem kell újradefiniálni magukat emiatt vagy magában a házasságban,minek? Ha már két ember összeköti az életét, akkor úgy szeretik a másikat, ahogy van és nem kell a változás és az újragondolás. Ha valaki újra karja magát definiálni, ne a házasságban keresse a lehetőséget.
Szerintem ha két ember összeházasodik, lényegében újradefiniálják magukat, mert azáltal, hogy összeházasodnak már nem két külön álló emberek lesznek, hanem a két ember "eggyé" válik, és ugyanazokért a dolgokért, célokért fognak küzdeni. Persze, ha csak élettársi kapcsolatban élnek is igaz ez,hogy ugyanazért küzdenek, de mégis jobban elfogadottabb az, szerintem, hogy ha van egy olyan dolog - itt például a házasság-, ami összeköti őket, mert az emberek így sokkal inkább elfogadják őket egy párnak, mint külön-külön. Nem arról van szó, hogy innentől ők már csak együtt léteznek, de mégis együtt tekintenek rájuk, mint két különálló emberre. Persze tényleg felmerül a kérdés, hogy az emberek miért is házasodnak össze. Vannak olyanok, akik hagyományból és mert tényleg össze akarják kötni az életüket a választottjukkal. De manapság már lehet, hogy csak kitűnni szeretnének, és csak a felhajtás, a fehér ruha és nem a szeretet és az összetartozás hajtja őket. Ezért is növekedhetett meg a válások száma, mert nem szeretetből házasodnak. Nem gondolnám, hogy ha két ember összeházasodik nem kell a változás, mert igenis vannak olyan helyzetek az életben, amikor szükség van arra, hogy az egyik vagy akár mindkét fél változtatni tudjon. Szerintem ez a házasságban a felek sokkal inkább tudnak változtatni, hogy ha szükséges, mint egy élettársi kapcsolatban, mivel ott nem köti őket úgy össze semmi (pláne ha nincs gyerekük) és így sokkal inkább kilépnek egy olyan kapcsolatból ami számukra már nem ugyan az amibe belevágtak.
Bennem a háztartással, illetve a női emancipációval kapcsolatban fogalmazódott meg néhány gondolat.
A régmúltban a szülők választották ki a leendő házastársat még kisgyermekkorban, aztán a fiatalok vagy megszerették egymást, vagy nem. A férj dolgozott, eltartotta a feleségét, később a gyermekeit is. Az asszony vezette a háztartást, nevelte a gyerekeket, kiszolgálta az urát. Ha akarta, ha nem, teljesítenie kellett házastársi kötelezettségeit. Teljes mértékben a férjétől függött, önálló kereset híján esélye sem volt kilépni egy esetleges rossz kapcsolatból, pláne nem volt lehetősége a gyerekeit magához venni, ha valahogy mégis sikerült volna továbbállnia. A férj bármikor félreléphetett, családfenntartó státuszát ez nem veszélyeztette, feleségének ellenben "hallgass" volt a neve.
Az asszonyok ezt az életvitelt idővel megelégelték, követelték a továbbtanulás lehetőségét, munkában való elhelyezkedésüket, egyenjogúságukat. Sikerült elérniük, hogy dolgozhassanak, önálló keresetre tettek szert, így nem érezték magukat annyira kiszolgáltatottnak. Igen ám, de az évszázadok óta berögződött dogmák ellen nem tehettek semmit. Miután munkába álltak, kevesebb idejük jutott a családra, háztartásra. A férfiember pedig nem segített, mondván, a főzés, mosás, takarítás, gyereknevelés az asszony dolga, így van ez az idők kezdete óta. Így keletkezett a női egyenjogúság: nem volt elég az asszonyoknak a házimunka, még dolgozni is eljárhattak.
Később megjelentek a karrierista nők, nekik nem kellett a család, ők inkább karriert építettek, kinevezték őket, egyre feljebb jutottak a ranglétrán. Társas kapcsolatok kialakítására nem volt idejük, ezért előszeretettel csábították el a nős férfiakat. Nem volt nehéz elcsavarni a családapák fejét, hiszen őket csak a fáradt, agyonhajszolt feleségük várta haza - aki a napi robot után még a családját is kénytelen volt ellátni. Még bevásárolni is neki kellett, hisz hites ura a "túlóra" után már nem talált nyitva tartó üzletet.
Összességében az ismerőseim tapasztalatait, élettörténeteit szem előtt tartva úgy vélem, az anyák helyzete nemhogy javult volna, inkább romlott az elmúlt évtizedek során.
Ezzel én is egyetértek, hogy a nők helyzete sokkal nehezebbé vált, azzal, hogy már több fronton kell helytállniuk. Mind a munkában, mint a háztartásban és a gyermeknevelés terén is. Szerintem érdemes elgondolkodni azon, hogy mi volt jobb úgy mond ,,csak" a gyermekneveléssel és a házimunkával foglalkozni, de azzal maximálisan vagy egyszerre több dolgot csinálni talán kevésbé hatékonyan? Viszont bennem felmerül másfelől az a kérdés is, hogy ebben a mai hektikus világban ez megoldható lenne-e? Mivel most már az elgépiesedés korszakában a nőknek jobb esetben nem kell kézzel mosniuk, sok esetben mosogatniuk sem,csak berakják a gépbe. Továbbá szerintem elég kevesen engedhetik meg azt manapság, hogy csak az egyik fél dolgozzon, mert sokan még így sem tudják sajnos fenntartani vagy előteremteni a biztos anyagi hátteret egy család számára.
Én is úgy gondolom, hogy nehezebb helyzetben vannak a családanyák, mert otthon a nőre hárul a háztartás és a gyereknevelés nagyobb része. Mivel mindkét helyen egyszerre senki sem (vagy legalábbis nagyon kevesen) tud tökéleteset nyújtani, választás elé kerülnek, hogy a munkát vagy a családot helyezzék előtérbe, melyiket hanyagolják el a másik kárára. Ott ahol legfőképpen anyagi okokból dolgoznak, természetesnek tartják, hogy ez a feladat rájuk hárul, és zokszó nélkül végzik, ha kell a munka rovására. Nekik azért kell dolgozniuk, hogy jobb színvonalon élhessenek, és akkor sem maradhatnak otthon, kizárólag anyaként, ha akarnának. Azok a nők, akik viszont nem csak gazdasági okokból dolgoznak, hanem az önmegvalósításuk érdekében, azok gyakran inkább a család, gyerek, háztartás kárára, a hivatásuk mellett döntenek, a karrierjüket tartják szem előtt. Manapság az értelmiségi nők többsége karrier orientált, ami sajnos a családi kötelékek lazulásához vezet.
Ezzel az alkalommal Anthony Giddens Szociológia című könyvét olvasgattam, miközben egy számomra érdekes részhez értem, s ezzel kapcsolatban írnék le pár gondolatot. A téma a melegek és leszbikusok élettársi kapcsolata. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a mai világunkban egyre több homoszexuális nő és férfi él együtt tartós párkapcsolatban, s ezeknek az együttéléseknek az alapja inkább a kölcsönös bizalom és elkötelezettség, mint a törvény, hiszen mivel nem elfogadott jelenleg a házasságuk. Weeks és szerzőtársai 3 mintát különböztetnek meg a melegek és leszbikusok partnerkapcsolatain belül, mégpedig az egyenlőséget, a megegyezést és az elkötelezettséget, ugyanis köztük könnyebben tud egyenlőség kialakulni, mint a heteroszexuális párok között, hiszen velük ellentétben a homoszexuálisok kapcsolatait nem a kulturális és társadalmi feltevések vezérlik. Könnyebben tudnak megegyezni a kapcsolataik belső működéséről, mert viselkedésüket nem befolyásolják a társadalom által meghatározott nemi szerepek, köztük nincs megszabva, hogy kinek mi a dolga, gondolok itt például arra, hogy egy heteroszexuális kapcsolatban általában a nőre több házimunka jut, itt viszont nincs ilyen megkötés. Az elkötelezettséget pedig úgy kell érteni, hogy mindennemű intézményi támogatás nélkül is összetartanak és kitartanak egymás mellett ezen típusú párok és így is szembeszállnak a nehézségekkel. Ezek után még olvasható a könyvben több nagy jelentőségű bírósági határozat, amikből én az utolsót emelném ki, miszerint 1999-ben egy amerikai bíróság megerősítette egy meleg pár szülői jogait, vagyis egy pótanyától született gyermekük születési anyakönyvi kivonatába kettejük nevét írták be, mint szülők. A pert indító egyik férfi szavai ezek után a következők voltak: „Jogi győzelmet ünneplünk: igazi család született, amelynek nem az a legfőbb ismérve, hogy egy apából és egy anyából áll, hanem hogy szerető, gondoskodó szülők alkotják – akár egyedülálló anyáról, akár elkötelezett kapcsolatban élő meleg párról van szó.” Nos ezzel én személy szerint nem értek teljesen egyet, mert úgy gondolom, hogy egy gyermeknek egy apára és egy anyára van szüksége az egészséges fejlődéshez. Az, hogy együtt élnek, és összeházasodnak a homoszexuális és leszbikus párok, azzal nincs is baj, viszont ha már gyereket vállalnak onnantól kezdve már nem csak az ő életükről, hanem a gyerek életéről is van szó.
Én a házasság jellegű intim kapcsolatok egy fajtájáról,az azonos nemű felnőttek tartós együttéléséről szeretnék írni egy saját véleményt. Nekem az a véleményem erről a témáról,hogy nincs semmi baj azzal ha azonos neműek vonzódnak egymáshoz és netán együtt élnek,viszont azt nem tartom jó ötletnek hogy gyereket vállaljanak,hiszen az egyik oldalról előfordulhat hogy lesz egy kis zavar a gyermek fejében hogy most ez -e a normális,előfordulhat hogy csúfolni fogják érte és hogy ez megbélyegzi a gyerek egész életét. A másik oldalon viszont az is megeshet ha normális a két fél hogy úgy nevelik gyermeküket hogy megtanítják neki hogy általában különböző neműek alapítanak családot,és nálunk ez egy különleges eset és ezt is el kell fogadni,ez által kibővítik a gyerek szemléletét és elfogadóbb lesz,könnyebben el fogja tudni fogadni azokat akik mások.Tehát szerintem ha mindenképp gyermeket szeretnének vállalni akkor is csak akkor tegyék szerintem ha elég érettek ahhoz hogy először a "természetes utat" mutassák meg gyermeküknek,és ne azt tanítsák hogy ez a normális.
Szerintem ha megvannak az adott szerepek az ilyen családokban, mármint hogy ugyanúgy megvan az anya szerepe, és az apa szerepe, és nem keverik össze teljes mértékben, hogy a kisgyerek teljesen összezavarodjon, akkor ezzel nincs semmi gond. Az azonos nemű párok saját maguk döntik el, hogy ezeket a szerepeket hogy osszák fel, de ha gyerekvállalásban is gondolkodnak, akkor figyelembe veszik az ő normális fejlődését és próbálnak konkrétabb határokat húzni a viselkedésükben és az otthoni dolgokban. Szerintem ha érett emberek veszik körül a kisgyereket, és konkrét anyai példát is lát maga körül (még ha más nemű is), ugyanolyan normális életet élhet és a felnőttkori családi életét se predesztinálja ugyanilyen formában. Sőt, sokszor ezek a párok sokkal több szeretetet, odafigyelést, törődést tudnak adni egy gyermeknek és sokkal jobban tudják biztosítani számukra a rendes fejlődéséhez szükséges feltételeket, mint egyes különböző nemű családok.
Számomra a legérdekesebb témának ez alkalommal a párválasztás státusz szerinti csoportosítása bizonyult. Két csoport különböztethető meg a homogámia és a heterogámia. Homogámia jelentése: azonos társadalmi csoportból származó párok házassága, míg a heterogámia: a különböző társadalmi csoportból származó párok házassága. Ehhez kapcsolódóan elolvastam Bukodi Erzsébet: A Házassági homogámia és heterogámia időbeli változása cím ksh oldalon megtalálható statisztikai elemzését. A tanulmány vázolja azokat a változásokat, amelyek az utóbbi néhány évtizedben a partnerválasztási döntések alakulásában Magyarországon történtek. Az eredmények szerint a házassági döntések egyre inkább „teljesítmény-alapúak”, azaz az idő során egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az iskolázottságra és képzettségre, de alig változott a származási alapon nyugvó házassági hajlandóság. Az adatok szerint házassági homogámia, egyrészt, a legalacsonyabb és a legmagasabb végzettségűeknél a legnagyobb, illetve éppen ezen a két képzettségi csoport esetében nőtt a leginkább. A származási homogámia vonatkozásában erősödés egyedül a hierarchia tetején, a diplomás szülők esetében volt tapasztalható. Az statisztikai elemzésben érdekes adatok találhatóak, véleményem szerint a származási homogámia Magyarországon igen csak megváltozott az utóbbi időkben. Azzal egyetértek, hogy az emberek figyelembe veszik az képzettséget, a származás, nemzetiséget a párválasztásnál, de manapság javarészt megváltoztak mind az ismerkedési, mind a párválasztási szokások. Az emberek nem feltétlenül egyből a rangot és a vagyont nézik, hanem a szimpátiát, kisugárzást, összhangot és érzelmet, boldogan élnek heterogám kapcsolatban. Természetesen sok helyen még mindig meg vannak a szigorú kötöttségek vagy csak simán érdek, elvi , szokás alapok főleg egyes vallásokban, etnikumoknál, elit rétegeknél, de szerencsére napjainkban már (nagyobb) választási lehetősége van az embernek.
Az órán szó esett a párválasztásról. Én elgondolkodtam a párválasztások típusain és megkérdeztem egy jogász szakon tanuló ismerősömet a témáról. Véleményem szerint az endogámia nem annyira elterjedt, mint a exogámia. Az internet és a nagyvárosok elterjedtével az ismerkedés csoportokon kívül is egyre könnyebbé vált és ezáltal az endogámia kevésbé elterjedt. A homogámia és az heterogámia között is különbség van a megjelenési arányok között. Szerintem több homogám párválasztás van. Ennek nem a hagyományok vagy szigorú szabályok, elvárások miatt van, szerintem egyszerűen csak abból adódik, hogy az emberek általában a hasonló társadalmi rétegből származó és vallású emberekkel találkoznak többet és velük kötnek barátságot, ismeretséget. A jogásznak tanuló ismerősöm is hasonlóan gondolkodik és azt mondta, hogy annak nagyobb a valószínűsége, hogy a hasonló végzettségű és társadalmi rétegből származó emberek egymás közül választanak párt, már csak ha abba is gondolunk bele, hogy az oktatás folyamán is hasonló képzésben résztvevő emberek találkoznak. Pl: Egy jogásznak nagy az esélye arra, hogy szintén jogi végzettséggel rendelkező személlyel fog egy párt alkotni. Az én véleményem szerint azonban a heterogámia sem ritka, mert egyre több olyan párról hallani, akik nagyon különböző társadalmi rétegből származnak és mégis egy párt alkotnak.
Én az exogámiának olvastam utána és ennek kapcsán, a vérfertőzésnek. A rokonok között való házasság a magyar parasztságnál a harmadik unokatestvérig nem volt megengedve, vérfertőzésnek számított, ezt hívják rokonsági exogámiának. Más vidékeken, ahol számon volt tartva a családfa és a rokonság, ott ötödik és hetedik unokatestvérig is kiterjedt a tiltás, ezért más csoportból kellett férjet, feleséget választaniuk, ugyanis a rokonok egymás közt való házassága vérfertőzésnek számított. Néhány vidéken elterjedt volt a lokális exogámia (pl. Göcsej, Erdély néhány vidékén, Ipoly környékén). Ezeken a vidékeken a falvak kis létszámúak voltak, amelyek így rokoni kapcsolatba kerültek egymással. Ennek célja az is volt, hogy kiterjesszék a rokonságot és erősítsék is azt. A rokonok között való házasság ennek ellenére létrejöhetett magasabb körökben, ahol a harmad unokatestvérrel is köthettek házasságot, ha az érdekeik úgy kívánták, de ehhez szükség volt pápai diszpenzációra, amelyben indokolni kellett, hogy miért kívánják a házasság létrejöttét.
Az anómia és az öngyilkosság kapcsolatáról olvastam és gondolkodtam el. Az anómia a társadalmi normák és értékek meggyengülését jelenti. Felerősödhet a gyors és nagy társadalmi változások hatására. „A társadalom szabályozó hatásának érvényesülési módja és a társadalom öngyilkossági arány között összefüggés van.” - Émile Durkheim. E szerint az anómia az öngyilkosságok egyik fontos tényezője lehet.
Az öngyilkosság fajtái: - Egoista öngyilkosság: az oka a társadalmi integráció alacsony foka. - Altruista öngyilkosság: az egyén feloldódik a közösségben, az individualizáció csak minimális. Az egyénnel a közösség rendelkezik. Az öngyilkosságot a közösség társadalmi célok érdekében követeli. - Anómiás öngyilkosság: a társadalom szabályozó ereje határozza meg. - Fatalista öngyilkosság: a túl erős szabályozás következménye. Az egyén számára a szabályok megváltoztathatatlanok, a változás lehetetlennek tűnik.
Durkheim szerint a házasság segíthet az anómia elkerülésében. Ha az ember kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban él, van munkája, otthona, megfelelő háttere, akkor mind ez egy fajta rendszert teremt az életben és értelmet ad neki.
Az én érdeklődésemet a Laslett- féle háztartás típus keltette fel. 1990-ben a háztartásban élők 19,2 százaléka, közel 2 millió ember élt úgynevezett Laslett- féle háztartásban, ami azt jelenti, hogy ezekben a családokban a családmagjába több rokon tartozik (például: nagymamák is). Ennek az az oka, hogy nagyon sok fiatal nem tud különálló lakáshoz jutni házasságuk elején, ezért sokan éveken át az egyik házasfél szüleivel közös lakásban élnek. Továbbá a megözvegyült szülők gyakran költöznek házas gyermekükhöz. Nyugat-Europával és Észal-Amerikával összehasonlítva a kiterjesztett és a több családmagos háztartások nagyobb arányban vannak jelen nálunk, mint a két említett kontinensen részen.
Olvastam egy cikket a jelenlegi családmodellek válságáról, ami azt írta, hogy elsősorban a kiscsaládok (szülő+gyerek/ek) vannak válságban. A globalizáció, az individualizmus és a fogyasztói társadalom hatására fokozatosan veszít a jelentőségéből. Mindezt az egoizmussal, agresszió elhatalmasodásával és az ösztönnökkel hozta összefüggésbe. Az ember korlátok nélkül ki akarja elégíteni szükségleteit. Az Európai Unióban az emberek 55%-a él nukleáris családban,(azaz hagyományos szülő-gyerek családban) de jelentősége egyre csökken. Ezzel szemben nő az egyszülős családok, a szinglik, a házasságkötés nélküli együttélési formákban élők, valamint a gyermektelen párok aránya. Elgondolkodtató, hogy ha így folytatódik ez a tendencia, akkor hamarosan az emberek egyáltalán nem fognak házasoni, vagy gyermeket vállalni, vagy ha mégis gyermek születik, elválnak a szülők. Ezek hosszútávon egészségtelen és boldogtalan kapcsolatok. Nem kéne megvárni, míg a hagyományos családmodellben gondolkodók teljesen elfogynak, és felváltja a modern gondolkodás és másfajta értékrend. Felhasznált forrás: http://nol.hu/kritika/20100525-a_jelenlegi_csaladmodell_valsaga_es_a_tarsadalompolitika-674541
A magyar jog felsorolásszerűen meghatározza a törvény alapján öröklésre jogosultak körét. Általánosságban ezek: a rokonok, a házastárs és legvégül az állam.
Kik tekinthetők rokonoknak?
A rokoni kör fogalmát családjogi törvényünk (Csjt.) határozza meg:
- egyenesági rokonok: akik közül az egyik a másiktól származik.
- oldalági rokonok: akiknek legalább egy közös felmenő rokonuk van, ők maguk azonban oldalágon nem rokonok.
A Ptk. a felmenő egyenesági rokonok törvényes öröklési jogát korlátlanul elismeri, az oldalrokonok törvényes öröklési jogát viszont a nagyszülői leszármazók körével lezárja.
A leszármazók fogalmának meghatározásában a vérségi leszármazás a döntő (tehát nincs jelentősége annak, hogy a gyermek házasságban vagy azon kívül született), az apai leszármazást az apaság vélelme dönti el (link a családjogi honlapra).
Főszabály szerint – a Csjt. szabályainak megfelelően – a vérségi kapcsolat a releváns, egy kivétellel. Az örökbefogadás esetében ugyanis egy jogi aktus teremti meg a rokoni kapcsolatot.
Én szintén a poligámiának néztem utána. A többférjűség nem annyira elterjedt, mint a többnejűség. Olyan közösségekben alakult ki a poliandria, ahol kevés volt a nők létszáma, vagy egy férfi nem tudott eltartani egy családot. A férjek lehettek testvérek is és az egymás között fennálló hierarchia szerint élhettek jogaikkal a feleség irányába. Ez egy létfenntartási forma is, ha az egyik férj elhalálozna akkor a feleség, a gyerekek, a család nem marad magára. A többnejűség némely vallásban elfogadott pl : iszlám, de itt is meg vannak szabva a férj kötelességei a feleségei irányába( ugyan úgy kell foglalkozni a feleségeivel és ugyan azt kell adnia az egyiknek, mint a másiknak, harmadiknak. Nemrég ment a HBO-n egy reality-sorozat, amely ezt az életformát mutatta be, ha jól emlékszem a címe Testvérfeleségek. Nagyon érdekes volt ahogy bemutatta az egész életformát. 4 feleség volt és 16 gyerek. A feleségek beosztották, hogy melyik éjszakán kivel lesz a férj. A nők azt mondják, nem zavarja őket ez a dolog ennek ellenére gyakran előfordul a féltékenykedés. A nők segítenek egymásnak a házimunkában, valamint a gyermeknevelésben. Én nem értek egyet a poligámiával, szerintem ebben az életformában nem lehet normális párkapcsolati életet élni és családot alapítani háztartást vezetni.Ezekben a kapcsolatokban mindig sérülni fog valamelyik fél.
A családok fontos építőkövei a társadalomnak, de emellett számos egyéb funkciót is ellátnak. Ide tartozik többek között a család termelési-, fogyasztási funkciója, a felnőttek pszichés védelme, a reprodukció és a gyermekek szocializációja. Sajnos a legutóbbi órán nem tudtam részt venni A teljes szülői élmény program miatt, de ha jobban belegondolok, elég szorosan kapcsolódik a családszociológiához, hiszen ahogy korábban is írtam a család egyik funkciója a reprodukció. A program lényege, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a szexuális kapcsolatok következményeire, azaz a nemi betegségekre valamint a terhességre. Illetve az alkohol és drogfogyasztás következményeire a születendő gyermekre nézve. A program megmutatja a különbséget a terhesség (azaz a "becsúszott baba") és a tervezett, tudatos várandósság között. Arra buzdítják a fiatalokat, hogy addig ne vállaljanak gyermeket, amíg nem érték el életcéljukat, illetve ha ez megtörtént, akkor tudatosan készüljenek a gyermekáldásra. A program tartalma: "Az egészséges választás- átfogó, tini-terhesség megelőző és szülői képességeket tanító rendszer megerősítve egy három napos csecsemő-gondozási szimulációval, (sírás, etetés, büfiztetés, ringatás, helyes fejtartás)." A 72 óra alatt a jelentkező belekóstolhat abba, milyen is szülőnek lenni, milyen, ha egy másik életért is felelősséggel tartozik. Leggyakrabban középiskolákban mutatják be a programot, ahol valószínűleg arra buzdítja a tiniket, hogy várjanak a gyermekvállalással, illetve fokozottan védekezzenek szex közben, esetleg válasszák az önmegtartóztatást. A mi korosztályunkban, az egyetemen lehet többek között már inkább a közelgő családalapítás gondolata fogalmazódott meg. Másokat viszont elijeszthet a gyermekvállalástól... Bár én személy szerint még nem vihettem haza csecsemőszimulátort (és így talán könnyen beszélek) de őszintén szólva nem hiszem, hogy kedvemet szegné a családalapítás gondolatától, ugyanis én már nagyon várom, hogy családom legyen, és életet adhassak egy csecsemőnek, a saját gyermekemnek.
S bár a reprodukció fontos cél (sőt szinte társadalmi kötelezettség is), de ez a cél nem szentesíti az eszközt, aki még nem érzi magát készen, esetleg úgy érzi, hogy sosem szeretne gyermekek, azt óva inteném a gyermekvállalástól! Ne engedjen a társadalom vagy a család nyomásának! Hiszen így nemcsak saját, de születendő gyermeke életét is megnehezítheti, és ez későbbi konfliktusokhoz vezethet a családban.
A teljes szülői élmény programról bővebben: http://www.ateljesszuloielmeny.hu/index.html
Az idők folyamán minden család folyamatosan változott/változik, azért hogy a benne levő tagok szükségleteit kielégítse. A család életének megváltozását a házasságra, születésre is vezethetjük vissza, hiszen ezek hatással vannak az érzelmeinkre, kapcsolatainkra. Ezt a változást külső- (új barátok, munkahelyi, iskolai hatások stb..) és belső tényező (családtagok törvényszerű fejlődése, gyermeknevelésből származó igények stb..) is kiválthatja. Ezek kihatnak a családi rendszerre és fejlődés csak akkor jöhet létre ha a családi rendszer ezt támogatja. Hill 8 féle életciklust különít el egy család életében. (Újonnan házas pár családja; a csecsemős család; a bölcsődés-óvodás korú gyermekes család; az iskoláskorú gyermekes család; a serdülőgyermekes család; a felnövekedett gyermekeit kibocsátó család; a magukra maradt, de még aktív szülők családja; és végül az inaktív öreg házaspár családja). Véleményem szerint azért fontos szempont a homogámia, vagyis, hogy az emberek ugyanazon társadalmi osztályból, vallásból, közösségből válasszanak maguknak párt, mert nem mindegy, hogy az ember kivel éli meg ezeket a változásokat. A házasságnak egy életre szóló köteléknek kellene lennie, ami egy elég hosszú távú kapcsolat. És ha nem olyan társat választ magának az ember akivel összhangban van, ahol meg van mind két fél oldaláról a tisztelet a másik felé, ahol meg van a megfelelő kommunikáció, tehát felek között aktív párbeszéd van, vagy nyílt örömkifejezés jellemző stb., könnyen lehet hogy hamar tönkremegy, súrlódás alakul ki és akadályba ütközik az a kapcsolat. De ha viszont ezek megvannak az adott kapcsolatban, akkor ebben az egységben tudnak az életben "nekimenni" minden egyes változásnak, úgy hogy ezek a változások nem tönkreteszik a kapcsolatukat, hanem még jobban eggyé formálják a férjet és a feleséget.
Gyermekeink lelki fejlődésének természetes közege a család. Ma mégis sokan úgy vélik, hogy elsősorban a nevelési intézmények hivatottak arra, hogy biztosítsák számukra a lelki és szellemi kibontakozás feltételeit. A fejlődési családmodell kidolgozása során központi helyet kapott a családi életciklus fogalma. .család változását elsősorban azokra az eseményekre vezették vissza, amelyek a család szerkezetében a demográfiai történések hatására következnek be. Ilyen történések a gyermekszülés, a gyermekek növekedése és a szülők - a férj és a feleség öregedése. Ezek ugyanazon család interakciós rendszerében alapvető változásokat hoznak létre anélkül, hogy a családon kívüli rendszerek bármilyen átalakulást kezdeményeznének. forrás: http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:VqKs9aUz3W4J:szociologiaszak.uni-miskolc.hu/segedanyagok/csaladszociologia/csaladszocirodalom.doc+&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu http://biblia.hu/a_biblia_a_hazassagrol/csaladmodellek
Először a családi öröklésről szeretnék írni. 2 féle öröklést különböztetünk meg,mely a patrilineáris és a matrilineáris öröklés. A patrilineáris öröklésbe tartozik például a vezetéknév öröklése,amit általában az apa után örökölnek,a matrilineáris öröklésbe pedig ,ha például az anya bátyja tölti be az apa szerepét, vagy a zsidó kultúra is tartozhat ide. A lakóhelyválasztás kapcsán 3 csoportot különböztethetünk meg egymástól : a patrilokálist, a matrilokálist,és a neolokálist. Az első azt jelenti, amikor például a férj szüleihez vagy hozzájuk közel laknak. A matrilokális az anya lakóhelyéhez vagy ahhoz közeli lakóhelyet jelent, a legutolsó,azaz a neolokális,pedig azt jelenti, amikor a pár/házaspár mindkét családtól/ szülőtől külön él. Még Durkheim funkcionalizmusához fűznék hozzá pár gondolatot,amire az öngyilkosság(anómia), a családi társadalom, valamint a családi sűrűség és a megóvó hatás jellemző. Ezek mellett megjelennek az interakciók,közös hiedelmek, valamint a családi szolidaritás, és a közös tudat. Arra hívja fel a figyelmet, hogyha helyes életkorban házasodnak az emberek (főleg férfiakra vonatkozik),akkor az megóvja őket az anómiától. Bár talán ez manapság nem annyira jellemző,hiszen sokak kapuzárási pánikban szenvednek,ami miatt nem tudnak házastársi viszonyban élni, valamint jó páran úgy gondolkodnak,hogy a szerelmük nem egy papírtól függ, hanem az érzéseiktől,és,hogy attól még lehetnek elkötelezettek a párjuk iránt. A túl korai házasság, a beszabályozottság öngyilkossághoz vezethet. Kelemen Kriszta
Én a válásról olvastam néhány érdekes dolgot. Hogy pl. válni régen sokkal nehezebb volt, mint manapság. Az első hivatalos válás VIII. Henrik nevéhez kötődik, aki 1533-ban meg akart válni feleségétől, Aragóniai Katalintól, mert a hölgy nem tudott fiú utódot szülni számára. VIII. Henrik azt remélte, hogy Anne Boleyn majd képes lesz erre a nemes feladatra. VII. Kelemen pápa azonban nem volt hajlandó szentesíteni Henrik válási törekvését – így mindez az anglikán egyház különválását eredményezte Rómától, Henrik ugyanis ennek következtében szakított a Szentszékkel. A házasságot végül a canterburyi érsek érvénytelenítette, Katalint pedig száműzték. A Henrik királyt követő évszázadokban a válás kizárólagosan a gazdag emberek kiváltsága volt, akik képesek voltak megfizetni az ehhez szükséges összegeket. 1857-ben született meg az első, válással foglalkozó törvény, amelynek nyomán az egyszerűbb emberek is elválhattak, és jogot nyertek az újraházasodásra (az első évben, 1857-ben huszonnégy válást engedélyeztek). A válás azonban mindig is szégyenletes dolog maradt a társadalomban, egészen a második világháborút követő évtizedekig. Patricia Casey dublini egyetem kutatója szerint a legnagyobb vesztesei a válásnak a gyermekek. Sokkal nehezebben dolgozható fel ez a fajta veszteségérzet, ami kialakul, mélyen elhúzódó depresszióba eshetnek, hirtelen romlik az iskolai teljesítményük. Egy nemzetközi statisztika szerint a tinédzserkori öngyilkosságok elsőszámú oka a család szétesése.
A családról szeretnék írni. Többféle definícióját is hallhattuk már, mert a köztudatban sem csak egy, elfogadott leírás létezik rá, de szerintem ez megint egy teljesen szubjektív fogalom. A wikipédia szerint: " A család emberek egy közössége, vagy több közösség kapcsolata, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat van, házasság vagy örökbefogadás." Ezzel már kapásból nem értek egyet. Mármint persze, behatárolásnak, alap definíciónak megfelel. Viszont nekem az nem egyértelmű, hogyha a család egy érzelmi közösség is (nem térnék ki az egyéb funkcióira) akkor miért számít a házasság alapkritériumnak? Ha az ember egy általa választott társsal él, vállal gyereket, és együtt élik a mindennapjaikat, én úgy gondolom, tekinthetik magukat családnak. Sőt azt is hiszem, hogy a társadalomnak is családként kellene rájuk tekinteni. Ennek ellenére, ahogy már írtam is, a család fogalma szubjektív, így ez nem elvárható mások részéről.
A család emberek egy közössége, vagy több közösség kapcsolata, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat van, házasság vagy örökbefogadás. A családok tagjai általában hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek (általában ugyanazon rasszba tartozóak). A hagyományos modell szerint a család, a legkisebb társadalmi egység anyából, apából és legalább egy gyermekből áll. „Az apa a kenyérkereső és az anya otthon főz, takarít és felelős a gyermeknevelésért.” – szól a jól ismert sztereotípia. A család szó együtt élő felnőttek (apa, anya) és gyermek(ek) képét idézi fel: az egygyermekes kiscsaládét, a több gyereket nevelő nagycsaládét, s a szülőpár egyik tagját nélkülöző csonka családét. Napjainkban egyre több a mozaikcsalád, amelybe a szülők vérrokoni viszonyban nem lévő gyermekeket hoznak előző kapcsolataikból új partnerviszonyaikba.
Én az intim kapcsolatok formáihoz, azon belül a poligámiához szolnék hozzá.
VálaszTörlésKülönböző vallások másképp vélekednek erről a kérdésről, van amelyik megengedi ezt és van amelyik tiltja.
A poligámia számomra nagyon furcsa, szerintem nem kellene ezt sehol sem elfogadni. Régi törzsekben azért preferálták ezt, mert egy férj nem tudott eltartani egy asszonyt, így az eltartás miatt jött szóba a több férj.
Én nem nagyon hallottam még a poliandriáról, inkább az ellenkezőjéről az iszlám vallásban. Az én álláspontom az, hogyha valaki nem tud megmaradni egy társnál, az ne házasodjon. Ne kötelezze el magát senki felé, és így nem érheti bántás a másik felet. A többnejű férjek is egy külön kategória. Hallottam egy riportot, melyben elmondta egy hozzá értő személy, hogy ha a többnejű házasságban a férj és az egyik asszony között elmúlik a szerelem akkor sem válnak el, hiszen akkor a férjnek "kikéne fizetnie" a feleséget. Mivel elhagyja biztosítania kell számára, ruhát, házat, pénzt a fennmaradáshoz, és ez a férjek számára igen költséges így általában nem válnak el egymástól, és szerintem ezáltal a férj megfosztja az asszonyt a boldogságtól hiszen így már nem veszi el senki. Bár valószínűleg ezek a nők kivannak vele békülve, hogy a férjük rajtuk kívül mást is szeret, de azért biztosan bennük is van rossz érzés emiatt.
Összegezve én elítélem ezt, mindenkinek megvan a joga a boldogságra, és ha boldogtalan egy kapcsolatban akkor arra, hogy kilépjen belőle.
Engem is érdekelt ez a téma így olvasgattam róla egy kicsit. Én nem "támogatom" ezeket a nézeteket, viszont elfogadom. Amit hozzátennék, hogy a poligíniát (többnejűség) különböző vallások különbözőképpen értékelik, van, amely megengedő ebben a tekintetben és van, amelyik tiltja. Sokáig elfogadott volt például Kínában, Afrikában és a Közel-Kelet egyes országaiban még MA IS. Az iszlám és a mormon vallás szerves része a több feleség birtoklásának gyakorlata. A Biblia is ismeri a többnejűséget, és az ágyasságot is, de a katolikus egyház kizárólag a monogámiát fogadja el. Háborúk után (amikor férfihiány alakul ki) monogám közösségek is elfogadják (hivatalosan, vagy hallgatólagosan) a poligámiát.
TörlésA poliandria (többférjűség) elfogadott volt egykor a bretonoknál, a Kanári-szigetek őslakóinál, egyes indián törzsekben, valamint Indiában, Nepálban, Tibetben és Új-Zélandon. Okai lehettek, hogy az adott társadalmon belül kevés volt a nők lélekszáma, vagy, hogy egy férfi nem tudott eltartani egy családot. Általában a férjek testvérek voltak, és a maguk között fennálló hierarchiának megfelelően élhettek jogaikkal a feleség felé, az első férj domináns helyzetet élvezett. (Közös megegyezés alapján egymással nem rokoni kapcsolatban álló férfiak is elvehettek egy nőt, vagy kezdeményezhette a poliandriát egy tehetős asszony.)
A poliandria ma is virágzik, egyfajta életbiztosításként és gyermeknevelési támogatásként működik némely kultúrában.
Ezekhez kapcsolódva írnék még a csoportházasságról is. Ennek egyik fő jellemzője, hogy a gyermekeket származás szempontjából csak az anyai ágon tartják nyilván (hisz az apa személye egy csoportházasságban nehezen állapítható meg). A gyermekek tehát az anyához tartoznak, ami önmagában is bizonyos tekintélyt biztosít a nőnek. De ezen a fokon sokszor a létfenntartásban is nagyobb szerepe van, mint a férfinak.
A „nőuralom” (az ún. matriarchátus) ugyan inkább csak a házastársra és a gyermekekre korlátozódott, viszont gyakran a férj költözött felesége lakóhelyére – és nem fordítva. Sőt az is előfordul egyes népeknél, hogy a férj csak látogatja a másik csoportban élő feleségét vagy feleségeit.
A poligámia (többnejűség vagy többférjűség) tulajdonképpen szintén a csoportházasság egy fejlettebb változata.
Engem is ez a téma fogott meg. Én is nehezen tudom elképzelni, hogy egy férjnek több neje legyen vagy a fordított helyzetet. Szerintem ebben nagyban közrejátszik az a kultúra, társadalom amiben mi élünk. Mindezek ellenére nem vagyok ellene ennek az életformának sem, holott én nem választanám. Hiszen egy ilyen kapcsolatban, hogy jut idő mindenkire? Főleg a mai "rohanó" világban, el nem tudom képzelni. Mondjuk, ha minden feleségtől van egy gyereke is, biztos, hogy lesz aki háttérbe szorul. Ugyanígy a feleségekekel is. Illetve én abban sem hiszek, hogy lehet több embert is szeretni ugyanolyan intenzitással. Szerintem mindig lesz valaki, akit jobban szeret majd a többieknél. Ez sok konfliktushoz is vezethet. Számomra az is fontos, hogy a kapcsolatban ne legyen elnyomva egyik fél sem, egyenlőknek kell lenniük, de ilyen poligám kapcsolatban ez mégis, hogyan valósul meg?
TörlésEbben a témában találtam egy cikket, ami egy amerikai házaspárt mutat be, akik egy ilyen poligám házasságban élnek. Szerintem nagyon érdekes a cikk, nekik bejött.
A 62 éves Martin Henrickson Seattle-ben él két feleségével. „Karennel, az első feleségemmel sokat beszélgettünk a családbővítésről. Amikor Lisával megismerkedtünk, Karen bevallotta, mindig ilyen lánytestvérről álmodott. A családunk demokratikus, egyenrangú és együttműködő. A két feleségem eldönti, ki mikor főz. Lisa gyermekei velünk esznek, Karenéi már kirepültek. Nekem nincs saját gyermekem. A vacsora alatt a feleségeim mondják meg, kivel fogok aznap éjjel aludni. Ha valaha félre akarnék lépni, mindketten biztosak benne, hogy bemutatnám nekik az illetőt. Amikor vitába keveredek az egyik feleségemmel, a másik mindig kibékít minket. Karen és Lisa soha nem veszekszik egymással. Poligám életünkből nem hiányoznak a gazdasági megfontolások sem. Nagyobb tételben vásárolunk, együtt járunk autóval, Karen és Lisa ruhamérete egyforma, ezért cserélgetnek egymás között. Amikor Karennél mellrákot diagnosztizáltak, Lisa egy évig ápolta. Ma már gyógyulófélben van. A két nő elválaszthatatlan egymástól. Azt hiszem, kettejük kapcsolata erősebb, mint az enyém bármelyikükkel. A poligámia természetes része az életünknek. Már nem is nagyon emlékszünk, milyen volt azelőtt. A poligámia nem a vallásról vagy a szexről szól, hanem a családról.” Lisa már első házassága alatt eljátszott a gondolattal, milyen volna második feleségnek lenni, de ezt nem osztotta meg a férjével. „Monogám kapcsolatban éltünk, ez tabutéma volt. A házasság utolsó négy évében nagyon beteg voltam, és egy második feleség kielégíthette volna a férjem szükségleteit. Megmenthette volna a házasságunkat. Nem kerestem a poligám kapcsolat lehetőségét, egyszerűen így történt. Egymáshoz illő emberek vagyunk. Támogatjuk egymást mindenben, ez a legfontosabb. Amikor Karen el akar utazni valahová a lányával, én otthon maradok a férjünkkel, így nincs bűntudata, hogy magára hagyta őt, és Martin sem magányos.”
Forrás: egy Nők lapjás cikk
Én a poligámiát és a poliandriát is "elítélem", nem tartom helyesnek. Aláírom, hogy bizonyos kultúrákban megengedett, illetve hagyomány, de a saját életemben el sem tudnám képzelni. A párommal már egy jó ideje együtt vagyunk, de egyikünk életébe sem férne bele egy vagy akár több személy. Szerintem egy normális kapcsolathoz két ember szükséges csak, így van meg a kellő figyelem és odaadás a másik fél iránt, teljes szívvel szeretni csak egyvalakit lehet. Ha ezt nem képes elfogadni valaki, akkor ne is akarjon házasodni, illetve ha kapcsolatot alakít ki egy személlyel akkor azt még az elején tisztázzák, hogy ő milyen, mit szeretne, mik az elképzelései, mit vár el a másiktól, hogy a későbbiekben ne legyenek ebből félreértések, veszekedések, stb., mert akkor ott valamelyik fél biztosan sérülni fog. Egyetértek azzal, hogy ebben a "rohanó" világban, amelyben jelenleg élünk, elég arra az egy szeretett személyre is időt szakítanunk (ha éppen olyan helyzetben vagyunk), nemhogy még másik 3-4 emberre figyeljünk. És persze gazdasági szempontból sem mindegy, hiszen nem egyszer hallani olyat, hogy a szülők egy gyermeket is nehezen tudnak ellátni.
TörlésBodrogi Tibor: Mesterségek, társadalmak születése című könyvében a társadalmak születéséről a társadalmi kapcsolatokról is ír. A házasságról, családról szóló fejezetben megemlíti a különböző családformákat, de a házasságon kívüli, intézményesített szexuális kapcsolatokat is bemutatja. A régi feudális Kínát írja példának, hogy ott volt nagyon elterjedt az ágyasság (konkubinátus): a házasságban élő férfi feleségén kívül több nővel élt egy háztartásban, ezek a nők családtagnak számítottak, de nem voltak teljes jogú feleségek, ha gyermekük született, az csak akkor lehetett teljes jogú örökös, ha a családfő örökbe fogadta. Ehhez hasonló, de fordított előjelű viszony a cicisbeizmus, a XVIII-XIX. században többfelé előfordult, pl. Etiópiában az arussi-galláknál. Ez tulajdonképpen a férj által elfogadott szerető tartását jelenti. Személyét a vőlegény beleegyezésével a a vőlegény apja választja ki a feleség számára és ugyanazok a jogok illetik meg, mint a férjet. Az eszkimóknál, a régi Mongóliában és Polinéziában elismert kapcsolat volt a szexuális vendégbarátság. Ez azt jelentette, hogy a feleséget, lányt vagy nőrokont átengedték a vendégnek egy-egy éjszakára, néha hosszabb időre. A Hawaii- szigeteken elismert volt a nemzőtárs intézménye. Ha a házasságból nem született utód, a férj másik férfit kérhetett fel segítségül. A megszületett gyermek minden szempontból a férj saját gyermekének számított. Ausztrál őslakóknál elterjedt volt a feleségcsere. Amikor a csoport férfitagjai harcba indultak, egymás feleségeit kicserélték, ezzel is kifejezték egymás iránti barátságukat, egységüket.
VálaszTörlésÉn az egyik KSH-s statisztikát olvastam el a családtípusokról, melynek alapját az 1990-es és 2011-es népszámlálás adta. Ebből először pár érdekes adatod említenék meg amik engem megleptek. Arról beszéltük, hogy a családok száma alapból csökkent ez idő alatt, de azon belül 74%-ról 65%-ra csökkent a házastársi kötöttségen alapuló családok száma, míg az élettársi kapcsolatok száma a 20 év alatt a háromszorosára nőtt, akárcsak az egyszülős családok száma, mely közel 20%-ra emelkedett. Érdekes az is, hogy az egyszülős családok 56% válás útján jött létre, és csupán 30% megözvegyülés miatt. Megnövekedett az olyan családtípus száma is, ahol nagy- és felnőttkorú gyermek(ek) élnek együtt szüleivel, vagy akár egyik szülőjével. Utóbbi esetet magyarázhatja az is, hogy az édesanya nehezebben engedi el gyermekét, hiszen házas- vagy élettárs híján teljesen egyedül maradna, ezenkívül a fiatalok is nehezebben vágnak bele saját külön életükbe, amit egy újabb adat bizonyít: a 25 év alatti fiatalok családalapítása a húsz év alatt a tizedére esett vissza. A késői családalapítás, a szingli életmód elterjedése pedig okozza a következő problémát: születések számának csökkenését. Véleményem szerint a nőkben egy fajta bizonyítási vágy van, ami egészen addig munkálkodik bennük, míg kiszaladnak az időből és arra jönnek rá, hogy se férjük, se gyerekük nincs, csak a kiharcolt karrier, ami viszont sem szeretni, sem gondozni nem fogja öregkorára. Ez a bizonyítási vágy arra irányul, hogy be tudják bizonyítani, hogy nekik is ugyanolyan szépen ívelő karrierjük lehet mit a férfiakra, hogy a férfiakra egyáltalán nincs is szükség, hiszen ők egyedül is képeset mindent véghez vinni, sőt egy férj akire főzni, mosni kell, aztán egy esetleges gyerek (aki minimum 2 év kiesést jelent a munkából) még hátráltatja is. Sokan úgy gondolják, hogy felesleges is házasságot kötni, hiszen előbb-utóbb válás lesz a vége, ahogy az manapság igen elterjedt, így inkább bele sem vágnak. Tény és való, hogy mostanában az emberek inkább foglalkoznak saját maguk érdekeivel, és rúgják fel a házasságot, minthogy kompromisszumot kössenek egymással, de ez nem kőbe vésett törvény. Bizonyára én is körültekintőbb leszek e téren, és fel fogok rá készülni ha esetleg egyedül, vagy egyszülős család részeként kell élnem, de én nem hagynám ki a nagykönyvben megírt családtípust sem (papa, mama, gyerekek).
VálaszTörlés"Társadalmunkban a házasság dramatikus aktus, amelyben két idegen összeáll és újradefiniálja magát." Berger-Kellner: Valóságfelépítés a házasságban c. írásban olvastam ezt a mondatot és elgondolkoztatott. Ha két idegen összeáll és újradefiniálja magát, miért feltétlen szükséges ahhoz házasság? Manapság sokan inkább ellene vannak, mert hogy felesleges felhajtás maga az esküvő és, hogy minek ahhoz papír, hogy működjön a párkapcsolat? Hitelesebbnek tűnik a társadalmon belül? Szerintem azok akik a házasság ellen vannak, nem az intézményisége ellen fejezik ki nem tetszésüket,hanem a szertartási mivolta miatt. Kérdés, hogy ha valaki azt mondja, "alig várom hogy férjhez mehessek", akkor azt várja, hogy egy egész életre elköteleződött monogám párkapcsolatban éljen vagy azt hogy szép ruhában parádézzon egy napig, mert az esküvő a menyasszony nagy napja amikor csak ő a fontos...a házasságban a résztvevő felek szerződnek egymással, de számomra ez túl hivatalosnak tűnik. Nem arra alapszik, hogy a társadalomban muszáj létrehozni, mert kinézik azt akinek nincs férje/felesége, nem azért köttetik,mert kötettnie kell, mert muszáj. Azért házasodunk, mert szeretjük annyira a társunkat, hogy hivatalossá tesszük mindenki számára. Nem kell újradefiniálni magukat emiatt vagy magában a házasságban,minek? Ha már két ember összeköti az életét, akkor úgy szeretik a másikat, ahogy van és nem kell a változás és az újragondolás. Ha valaki újra karja magát definiálni, ne a házasságban keresse a lehetőséget.
VálaszTörlésSzerintem ha két ember összeházasodik, lényegében újradefiniálják magukat, mert azáltal, hogy összeházasodnak már nem két külön álló emberek lesznek, hanem a két ember "eggyé" válik, és ugyanazokért a dolgokért, célokért fognak küzdeni. Persze, ha csak élettársi kapcsolatban élnek is igaz ez,hogy ugyanazért küzdenek, de mégis jobban elfogadottabb az, szerintem, hogy ha van egy olyan dolog - itt például a házasság-, ami összeköti őket, mert az emberek így sokkal inkább elfogadják őket egy párnak, mint külön-külön. Nem arról van szó, hogy innentől ők már csak együtt léteznek, de mégis együtt tekintenek rájuk, mint két különálló emberre. Persze tényleg felmerül a kérdés, hogy az emberek miért is házasodnak össze. Vannak olyanok, akik hagyományból és mert tényleg össze akarják kötni az életüket a választottjukkal. De manapság már lehet, hogy csak kitűnni szeretnének, és csak a felhajtás, a fehér ruha és nem a szeretet és az összetartozás hajtja őket. Ezért is növekedhetett meg a válások száma, mert nem szeretetből házasodnak. Nem gondolnám, hogy ha két ember összeházasodik nem kell a változás, mert igenis vannak olyan helyzetek az életben, amikor szükség van arra, hogy az egyik vagy akár mindkét fél változtatni tudjon. Szerintem ez a házasságban a felek sokkal inkább tudnak változtatni, hogy ha szükséges, mint egy élettársi kapcsolatban, mivel ott nem köti őket úgy össze semmi (pláne ha nincs gyerekük) és így sokkal inkább kilépnek egy olyan kapcsolatból ami számukra már nem ugyan az amibe belevágtak.
TörlésBennem a háztartással, illetve a női emancipációval kapcsolatban fogalmazódott meg néhány gondolat.
VálaszTörlésA régmúltban a szülők választották ki a leendő házastársat még kisgyermekkorban, aztán a fiatalok vagy megszerették egymást, vagy nem. A férj dolgozott, eltartotta a feleségét, később a gyermekeit is. Az asszony vezette a háztartást, nevelte a gyerekeket, kiszolgálta az urát. Ha akarta, ha nem, teljesítenie kellett házastársi kötelezettségeit. Teljes mértékben a férjétől függött, önálló kereset híján esélye sem volt kilépni egy esetleges rossz kapcsolatból, pláne nem volt lehetősége a gyerekeit magához venni, ha valahogy mégis sikerült volna továbbállnia. A férj bármikor félreléphetett, családfenntartó státuszát ez nem veszélyeztette, feleségének ellenben "hallgass" volt a neve.
Az asszonyok ezt az életvitelt idővel megelégelték, követelték a továbbtanulás lehetőségét, munkában való elhelyezkedésüket, egyenjogúságukat. Sikerült elérniük, hogy dolgozhassanak, önálló keresetre tettek szert, így nem érezték magukat annyira kiszolgáltatottnak. Igen ám, de az évszázadok óta berögződött dogmák ellen nem tehettek semmit. Miután munkába álltak, kevesebb idejük jutott a családra, háztartásra. A férfiember pedig nem segített, mondván, a főzés, mosás, takarítás, gyereknevelés az asszony dolga, így van ez az idők kezdete óta. Így keletkezett a női egyenjogúság: nem volt elég az asszonyoknak a házimunka, még dolgozni is eljárhattak.
Később megjelentek a karrierista nők, nekik nem kellett a család, ők inkább karriert építettek, kinevezték őket, egyre feljebb jutottak a ranglétrán. Társas kapcsolatok kialakítására nem volt idejük, ezért előszeretettel csábították el a nős férfiakat. Nem volt nehéz elcsavarni a családapák fejét, hiszen őket csak a fáradt, agyonhajszolt feleségük várta haza - aki a napi robot után még a családját is kénytelen volt ellátni. Még bevásárolni is neki kellett, hisz hites ura a "túlóra" után már nem talált nyitva tartó üzletet.
Összességében az ismerőseim tapasztalatait, élettörténeteit szem előtt tartva úgy vélem, az anyák helyzete nemhogy javult volna, inkább romlott az elmúlt évtizedek során.
Ezzel én is egyetértek, hogy a nők helyzete sokkal nehezebbé vált, azzal, hogy már több fronton kell helytállniuk. Mind a munkában, mint a háztartásban és a gyermeknevelés terén is. Szerintem érdemes elgondolkodni azon, hogy mi volt jobb úgy mond ,,csak" a gyermekneveléssel és a házimunkával foglalkozni, de azzal maximálisan vagy egyszerre több dolgot csinálni talán kevésbé hatékonyan? Viszont bennem felmerül másfelől az a kérdés is, hogy ebben a mai hektikus világban ez megoldható lenne-e? Mivel most már az elgépiesedés korszakában a nőknek jobb esetben nem kell kézzel mosniuk, sok esetben mosogatniuk sem,csak berakják a gépbe. Továbbá szerintem elég kevesen engedhetik meg azt manapság, hogy csak az egyik fél dolgozzon, mert sokan még így sem tudják sajnos fenntartani vagy előteremteni a biztos anyagi hátteret egy család számára.
TörlésÉn is úgy gondolom, hogy nehezebb helyzetben vannak a családanyák, mert otthon a nőre hárul a háztartás és a gyereknevelés nagyobb része. Mivel mindkét helyen egyszerre senki sem (vagy legalábbis nagyon kevesen) tud tökéleteset nyújtani, választás elé kerülnek, hogy a munkát vagy a családot helyezzék előtérbe, melyiket hanyagolják el a másik kárára.
TörlésOtt ahol legfőképpen anyagi okokból dolgoznak, természetesnek tartják, hogy ez a feladat rájuk hárul, és zokszó nélkül végzik, ha kell a munka rovására. Nekik azért kell dolgozniuk, hogy jobb színvonalon élhessenek, és akkor sem maradhatnak otthon, kizárólag anyaként, ha akarnának. Azok a nők, akik viszont nem csak gazdasági okokból dolgoznak, hanem az önmegvalósításuk érdekében, azok gyakran inkább a család, gyerek, háztartás kárára, a hivatásuk mellett döntenek, a karrierjüket tartják szem előtt. Manapság az értelmiségi nők többsége karrier orientált, ami sajnos a családi kötelékek lazulásához vezet.
Ezzel az alkalommal Anthony Giddens Szociológia című könyvét olvasgattam, miközben egy számomra érdekes részhez értem, s ezzel kapcsolatban írnék le pár gondolatot.
VálaszTörlésA téma a melegek és leszbikusok élettársi kapcsolata. Mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy a mai világunkban egyre több homoszexuális nő és férfi él együtt tartós párkapcsolatban, s ezeknek az együttéléseknek az alapja inkább a kölcsönös bizalom és elkötelezettség, mint a törvény, hiszen mivel nem elfogadott jelenleg a házasságuk. Weeks és szerzőtársai 3 mintát különböztetnek meg a melegek és leszbikusok partnerkapcsolatain belül, mégpedig az egyenlőséget, a megegyezést és az elkötelezettséget, ugyanis köztük könnyebben tud egyenlőség kialakulni, mint a heteroszexuális párok között, hiszen velük ellentétben a homoszexuálisok kapcsolatait nem a kulturális és társadalmi feltevések vezérlik. Könnyebben tudnak megegyezni a kapcsolataik belső működéséről, mert viselkedésüket nem befolyásolják a társadalom által meghatározott nemi szerepek, köztük nincs megszabva, hogy kinek mi a dolga, gondolok itt például arra, hogy egy heteroszexuális kapcsolatban általában a nőre több házimunka jut, itt viszont nincs ilyen megkötés. Az elkötelezettséget pedig úgy kell érteni, hogy mindennemű intézményi támogatás nélkül is összetartanak és kitartanak egymás mellett ezen típusú párok és így is szembeszállnak a nehézségekkel.
Ezek után még olvasható a könyvben több nagy jelentőségű bírósági határozat, amikből én az utolsót emelném ki, miszerint 1999-ben egy amerikai bíróság megerősítette egy meleg pár szülői jogait, vagyis egy pótanyától született gyermekük születési anyakönyvi kivonatába kettejük nevét írták be, mint szülők. A pert indító egyik férfi szavai ezek után a következők voltak: „Jogi győzelmet ünneplünk: igazi család született, amelynek nem az a legfőbb ismérve, hogy egy apából és egy anyából áll, hanem hogy szerető, gondoskodó szülők alkotják – akár egyedülálló anyáról, akár elkötelezett kapcsolatban élő meleg párról van szó.”
Nos ezzel én személy szerint nem értek teljesen egyet, mert úgy gondolom, hogy egy gyermeknek egy apára és egy anyára van szüksége az egészséges fejlődéshez. Az, hogy együtt élnek, és összeházasodnak a homoszexuális és leszbikus párok, azzal nincs is baj, viszont ha már gyereket vállalnak onnantól kezdve már nem csak az ő életükről, hanem a gyerek életéről is van szó.
Én a házasság jellegű intim kapcsolatok egy fajtájáról,az azonos nemű felnőttek tartós együttéléséről szeretnék írni egy saját véleményt. Nekem az a véleményem erről a témáról,hogy nincs semmi baj azzal ha azonos neműek vonzódnak egymáshoz és netán együtt élnek,viszont azt nem tartom jó ötletnek hogy gyereket vállaljanak,hiszen az egyik oldalról előfordulhat hogy lesz egy kis zavar a gyermek fejében hogy most ez -e a normális,előfordulhat hogy csúfolni fogják érte és hogy ez megbélyegzi a gyerek egész életét. A másik oldalon viszont az is megeshet ha normális a két fél hogy úgy nevelik gyermeküket hogy megtanítják neki hogy általában különböző neműek alapítanak családot,és nálunk ez egy különleges eset és ezt is el kell fogadni,ez által kibővítik a gyerek szemléletét és elfogadóbb lesz,könnyebben el fogja tudni fogadni azokat akik mások.Tehát szerintem ha mindenképp gyermeket szeretnének vállalni akkor is csak akkor tegyék szerintem ha elég érettek ahhoz hogy először a "természetes utat" mutassák meg gyermeküknek,és ne azt tanítsák hogy ez a normális.
VálaszTörlésSzerintem ha megvannak az adott szerepek az ilyen családokban, mármint hogy ugyanúgy megvan az anya szerepe, és az apa szerepe, és nem keverik össze teljes mértékben, hogy a kisgyerek teljesen összezavarodjon, akkor ezzel nincs semmi gond. Az azonos nemű párok saját maguk döntik el, hogy ezeket a szerepeket hogy osszák fel, de ha gyerekvállalásban is gondolkodnak, akkor figyelembe veszik az ő normális fejlődését és próbálnak konkrétabb határokat húzni a viselkedésükben és az otthoni dolgokban. Szerintem ha érett emberek veszik körül a kisgyereket, és konkrét anyai példát is lát maga körül (még ha más nemű is), ugyanolyan normális életet élhet és a felnőttkori családi életét se predesztinálja ugyanilyen formában. Sőt, sokszor ezek a párok sokkal több szeretetet, odafigyelést, törődést tudnak adni egy gyermeknek és sokkal jobban tudják biztosítani számukra a rendes fejlődéséhez szükséges feltételeket, mint egyes különböző nemű családok.
TörlésSzámomra a legérdekesebb témának ez alkalommal a párválasztás státusz szerinti csoportosítása bizonyult. Két csoport különböztethető meg a homogámia és a heterogámia. Homogámia jelentése: azonos társadalmi csoportból származó párok házassága, míg a heterogámia: a különböző társadalmi csoportból származó párok házassága. Ehhez kapcsolódóan elolvastam Bukodi Erzsébet: A Házassági homogámia és heterogámia időbeli változása cím ksh oldalon megtalálható statisztikai elemzését. A tanulmány vázolja azokat a változásokat, amelyek az utóbbi néhány évtizedben a partnerválasztási döntések alakulásában Magyarországon történtek. Az eredmények szerint a házassági döntések egyre inkább „teljesítmény-alapúak”, azaz az idő során egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek az iskolázottságra és képzettségre, de alig változott a származási alapon nyugvó házassági hajlandóság. Az adatok szerint házassági homogámia, egyrészt, a legalacsonyabb és a legmagasabb végzettségűeknél a legnagyobb, illetve éppen ezen a két képzettségi csoport esetében nőtt a leginkább.
VálaszTörlésA származási homogámia vonatkozásában erősödés egyedül a hierarchia tetején, a diplomás szülők esetében volt tapasztalható.
Az statisztikai elemzésben érdekes adatok találhatóak, véleményem szerint a származási homogámia Magyarországon igen csak megváltozott az utóbbi időkben. Azzal egyetértek, hogy az emberek figyelembe veszik az képzettséget, a származás, nemzetiséget a párválasztásnál, de manapság javarészt megváltoztak mind az ismerkedési, mind a párválasztási szokások. Az emberek nem feltétlenül egyből a rangot és a vagyont nézik, hanem a szimpátiát, kisugárzást, összhangot és érzelmet, boldogan élnek heterogám kapcsolatban. Természetesen sok helyen még mindig meg vannak a szigorú kötöttségek vagy csak simán érdek, elvi , szokás alapok főleg egyes vallásokban, etnikumoknál, elit rétegeknél, de szerencsére napjainkban már (nagyobb) választási lehetősége van az embernek.
Forrás:http://www.ksh.hu/statszemle_archive/2001/2001_02/2001_02_142.pdf
Az órán szó esett a párválasztásról. Én elgondolkodtam a párválasztások típusain és megkérdeztem egy jogász szakon tanuló ismerősömet a témáról. Véleményem szerint az endogámia nem annyira elterjedt, mint a exogámia. Az internet és a nagyvárosok elterjedtével az ismerkedés csoportokon kívül is egyre könnyebbé vált és ezáltal az endogámia kevésbé elterjedt. A homogámia és az heterogámia között is különbség van a megjelenési arányok között. Szerintem több homogám párválasztás van. Ennek nem a hagyományok vagy szigorú szabályok, elvárások miatt van, szerintem egyszerűen csak abból adódik, hogy az emberek általában a hasonló társadalmi rétegből származó és vallású emberekkel találkoznak többet és velük kötnek barátságot, ismeretséget. A jogásznak tanuló ismerősöm is hasonlóan gondolkodik és azt mondta, hogy annak nagyobb a valószínűsége, hogy a hasonló végzettségű és társadalmi rétegből származó emberek egymás közül választanak párt, már csak ha abba is gondolunk bele, hogy az oktatás folyamán is hasonló képzésben résztvevő emberek találkoznak. Pl: Egy jogásznak nagy az esélye arra, hogy szintén jogi végzettséggel rendelkező személlyel fog egy párt alkotni. Az én véleményem szerint azonban a heterogámia sem ritka, mert egyre több olyan párról hallani, akik nagyon különböző társadalmi rétegből származnak és mégis egy párt alkotnak.
VálaszTörlésEzt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésÉn az exogámiának olvastam utána és ennek kapcsán, a vérfertőzésnek.
VálaszTörlésA rokonok között való házasság a magyar parasztságnál a harmadik unokatestvérig nem volt megengedve, vérfertőzésnek számított, ezt hívják rokonsági exogámiának. Más vidékeken, ahol számon volt tartva a családfa és a rokonság, ott ötödik és hetedik unokatestvérig is kiterjedt a tiltás, ezért más csoportból kellett férjet, feleséget választaniuk, ugyanis a rokonok egymás közt való házassága vérfertőzésnek számított. Néhány vidéken elterjedt volt a lokális exogámia (pl. Göcsej, Erdély néhány vidékén, Ipoly környékén). Ezeken a vidékeken a falvak kis létszámúak voltak, amelyek így rokoni kapcsolatba kerültek egymással. Ennek célja az is volt, hogy kiterjesszék a rokonságot és erősítsék is azt.
A rokonok között való házasság ennek ellenére létrejöhetett magasabb körökben, ahol a harmad unokatestvérrel is köthettek házasságot, ha az érdekeik úgy kívánták, de ehhez szükség volt pápai diszpenzációra, amelyben indokolni kellett, hogy miért kívánják a házasság létrejöttét.
Az anómia és az öngyilkosság kapcsolatáról olvastam és gondolkodtam el. Az anómia a társadalmi normák és értékek meggyengülését jelenti. Felerősödhet a gyors és nagy társadalmi változások hatására.
VálaszTörlés„A társadalom szabályozó hatásának érvényesülési módja és a társadalom öngyilkossági arány között összefüggés van.” - Émile Durkheim. E szerint az anómia az öngyilkosságok egyik fontos tényezője lehet.
Az öngyilkosság fajtái:
- Egoista öngyilkosság: az oka a társadalmi integráció alacsony foka.
- Altruista öngyilkosság: az egyén feloldódik a közösségben, az individualizáció csak minimális. Az egyénnel a közösség rendelkezik. Az öngyilkosságot a közösség társadalmi célok érdekében követeli.
- Anómiás öngyilkosság: a társadalom szabályozó ereje határozza meg.
- Fatalista öngyilkosság: a túl erős szabályozás következménye. Az egyén számára a szabályok megváltoztathatatlanok, a változás lehetetlennek tűnik.
Durkheim szerint a házasság segíthet az anómia elkerülésében. Ha az ember kiegyensúlyozott, boldog párkapcsolatban él, van munkája, otthona, megfelelő háttere, akkor mind ez egy fajta rendszert teremt az életben és értelmet ad neki.
Források:
- Andorka Rudolf: Bevezetés a szociológiába
- http://hu.wikipedia.org/wiki/Az_%C3%B6ngyilkoss%C3%A1g
- http://lakatos.free.fr/Tanitas/Szociologia/2felev/files/page31_2.htm
Az én érdeklődésemet a Laslett- féle háztartás típus keltette fel. 1990-ben a háztartásban élők 19,2 százaléka, közel 2 millió ember élt úgynevezett Laslett- féle háztartásban, ami azt jelenti, hogy ezekben a családokban a családmagjába több rokon tartozik (például: nagymamák is). Ennek az az oka, hogy nagyon sok fiatal nem tud különálló lakáshoz jutni házasságuk elején, ezért sokan éveken át az egyik házasfél szüleivel közös lakásban élnek. Továbbá a megözvegyült szülők gyakran költöznek házas gyermekükhöz. Nyugat-Europával és Észal-Amerikával összehasonlítva a kiterjesztett és a több családmagos háztartások nagyobb arányban vannak jelen nálunk, mint a két említett kontinensen részen.
VálaszTörlésOlvastam egy cikket a jelenlegi családmodellek válságáról, ami azt írta, hogy elsősorban a kiscsaládok (szülő+gyerek/ek) vannak válságban. A globalizáció, az individualizmus és a fogyasztói társadalom hatására fokozatosan veszít a jelentőségéből. Mindezt az egoizmussal, agresszió elhatalmasodásával és az ösztönnökkel hozta összefüggésbe. Az ember korlátok nélkül ki akarja elégíteni szükségleteit. Az Európai Unióban az emberek 55%-a él nukleáris családban,(azaz hagyományos szülő-gyerek családban) de jelentősége egyre csökken. Ezzel szemben nő az egyszülős családok, a szinglik, a házasságkötés nélküli együttélési formákban élők, valamint a gyermektelen párok aránya. Elgondolkodtató, hogy ha így folytatódik ez a tendencia, akkor hamarosan az emberek egyáltalán nem fognak házasoni, vagy gyermeket vállalni, vagy ha mégis gyermek születik, elválnak a szülők. Ezek hosszútávon egészségtelen és boldogtalan kapcsolatok. Nem kéne megvárni, míg a hagyományos családmodellben gondolkodók teljesen elfogynak, és felváltja a modern gondolkodás és másfajta értékrend.
VálaszTörlésFelhasznált forrás: http://nol.hu/kritika/20100525-a_jelenlegi_csaladmodell_valsaga_es_a_tarsadalompolitika-674541
Családi öröklésű:
VálaszTörlésKik a törvényes örökösök?
A magyar jog felsorolásszerűen meghatározza a törvény alapján öröklésre jogosultak körét. Általánosságban ezek: a rokonok, a házastárs és legvégül az állam.
Kik tekinthetők rokonoknak?
A rokoni kör fogalmát családjogi törvényünk (Csjt.) határozza meg:
- egyenesági rokonok: akik közül az egyik a másiktól származik.
- oldalági rokonok: akiknek legalább egy közös felmenő rokonuk van, ők maguk azonban oldalágon nem rokonok.
A Ptk. a felmenő egyenesági rokonok törvényes öröklési jogát korlátlanul elismeri, az oldalrokonok törvényes öröklési jogát viszont a nagyszülői leszármazók körével lezárja.
A leszármazók fogalmának meghatározásában a vérségi leszármazás a döntő (tehát nincs jelentősége annak, hogy a gyermek házasságban vagy azon kívül született), az apai leszármazást az apaság vélelme dönti el (link a családjogi honlapra).
Főszabály szerint – a Csjt. szabályainak megfelelően – a vérségi kapcsolat a releváns, egy kivétellel. Az örökbefogadás esetében ugyanis egy jogi aktus teremti meg a rokoni kapcsolatot.
Forrás: http://www.oroklesijog.hu/torvorokles
Én szintén a poligámiának néztem utána. A többférjűség nem annyira elterjedt, mint a többnejűség. Olyan közösségekben alakult ki a poliandria, ahol kevés volt a nők létszáma, vagy egy férfi nem tudott eltartani egy családot. A férjek lehettek testvérek is és az egymás között fennálló hierarchia szerint élhettek jogaikkal a feleség irányába. Ez egy létfenntartási forma is, ha az egyik férj elhalálozna akkor a feleség, a gyerekek, a család nem marad magára.
VálaszTörlésA többnejűség némely vallásban elfogadott pl : iszlám, de itt is meg vannak szabva a férj kötelességei a feleségei irányába( ugyan úgy kell foglalkozni a feleségeivel és ugyan azt kell adnia az egyiknek, mint a másiknak, harmadiknak. Nemrég ment a HBO-n egy reality-sorozat, amely ezt az életformát mutatta be, ha jól emlékszem a címe Testvérfeleségek. Nagyon érdekes volt ahogy bemutatta az egész életformát. 4 feleség volt és 16 gyerek. A feleségek beosztották, hogy melyik éjszakán kivel lesz a férj. A nők azt mondják, nem zavarja őket ez a dolog ennek ellenére gyakran előfordul a féltékenykedés. A nők segítenek egymásnak a házimunkában, valamint a gyermeknevelésben.
Én nem értek egyet a poligámiával, szerintem ebben az életformában nem lehet normális párkapcsolati életet élni és családot alapítani háztartást vezetni.Ezekben a kapcsolatokban mindig sérülni fog valamelyik fél.
A családok fontos építőkövei a társadalomnak, de emellett számos egyéb funkciót is ellátnak. Ide tartozik többek között a család termelési-, fogyasztási funkciója, a felnőttek pszichés védelme, a reprodukció és a gyermekek szocializációja.
VálaszTörlésSajnos a legutóbbi órán nem tudtam részt venni A teljes szülői élmény program miatt, de ha jobban belegondolok, elég szorosan kapcsolódik a családszociológiához, hiszen ahogy korábban is írtam a család egyik funkciója a reprodukció.
A program lényege, hogy felhívja a fiatalok figyelmét a szexuális kapcsolatok következményeire, azaz a nemi betegségekre valamint a terhességre. Illetve az alkohol és drogfogyasztás következményeire a születendő gyermekre nézve. A program megmutatja a különbséget a terhesség (azaz a "becsúszott baba") és a tervezett, tudatos várandósság között. Arra buzdítják a fiatalokat, hogy addig ne vállaljanak gyermeket, amíg nem érték el életcéljukat, illetve ha ez megtörtént, akkor tudatosan készüljenek a gyermekáldásra. A program tartalma: "Az egészséges választás- átfogó, tini-terhesség megelőző és szülői képességeket tanító rendszer megerősítve egy három napos csecsemő-gondozási szimulációval, (sírás, etetés, büfiztetés, ringatás, helyes fejtartás)." A 72 óra alatt a jelentkező belekóstolhat abba, milyen is szülőnek lenni, milyen, ha egy másik életért is felelősséggel tartozik.
Leggyakrabban középiskolákban mutatják be a programot, ahol valószínűleg arra buzdítja a tiniket, hogy várjanak a gyermekvállalással, illetve fokozottan védekezzenek szex közben, esetleg válasszák az önmegtartóztatást.
A mi korosztályunkban, az egyetemen lehet többek között már inkább a közelgő családalapítás gondolata fogalmazódott meg. Másokat viszont elijeszthet a gyermekvállalástól...
Bár én személy szerint még nem vihettem haza csecsemőszimulátort (és így talán könnyen beszélek) de őszintén szólva nem hiszem, hogy kedvemet szegné a családalapítás gondolatától, ugyanis én már nagyon várom, hogy családom legyen, és életet adhassak egy csecsemőnek, a saját gyermekemnek.
S bár a reprodukció fontos cél (sőt szinte társadalmi kötelezettség is), de ez a cél nem szentesíti az eszközt, aki még nem érzi magát készen, esetleg úgy érzi, hogy sosem szeretne gyermekek, azt óva inteném a gyermekvállalástól! Ne engedjen a társadalom vagy a család nyomásának! Hiszen így nemcsak saját, de születendő gyermeke életét is megnehezítheti, és ez későbbi konfliktusokhoz vezethet a családban.
A teljes szülői élmény programról bővebben:
http://www.ateljesszuloielmeny.hu/index.html
Az idők folyamán minden család folyamatosan változott/változik, azért hogy a benne levő tagok szükségleteit kielégítse. A család életének megváltozását a házasságra, születésre is vezethetjük vissza, hiszen ezek hatással vannak az érzelmeinkre, kapcsolatainkra. Ezt a változást külső- (új barátok, munkahelyi, iskolai hatások stb..) és belső tényező (családtagok törvényszerű fejlődése, gyermeknevelésből származó igények stb..) is kiválthatja. Ezek kihatnak a családi rendszerre és fejlődés csak akkor jöhet létre ha a családi rendszer ezt támogatja.
VálaszTörlésHill 8 féle életciklust különít el egy család életében. (Újonnan házas pár családja; a csecsemős család; a bölcsődés-óvodás korú gyermekes család; az iskoláskorú gyermekes család; a serdülőgyermekes család; a felnövekedett gyermekeit kibocsátó család; a magukra maradt, de még aktív szülők családja; és végül az inaktív öreg házaspár családja).
Véleményem szerint azért fontos szempont a homogámia, vagyis, hogy az emberek ugyanazon társadalmi osztályból, vallásból, közösségből válasszanak maguknak párt, mert nem mindegy, hogy az ember kivel éli meg ezeket a változásokat. A házasságnak egy életre szóló köteléknek kellene lennie, ami egy elég hosszú távú kapcsolat. És ha nem olyan társat választ magának az ember akivel összhangban van, ahol meg van mind két fél oldaláról a tisztelet a másik felé, ahol meg van a megfelelő kommunikáció, tehát felek között aktív párbeszéd van, vagy nyílt örömkifejezés jellemző stb., könnyen lehet hogy hamar tönkremegy, súrlódás alakul ki és akadályba ütközik az a kapcsolat. De ha viszont ezek megvannak az adott kapcsolatban, akkor ebben az egységben tudnak az életben "nekimenni" minden egyes változásnak, úgy hogy ezek a változások nem tönkreteszik a kapcsolatukat, hanem még jobban eggyé formálják a férjet és a feleséget.
Gyermekeink lelki fejlődésének természetes közege a család. Ma mégis sokan úgy vélik, hogy elsősorban a nevelési intézmények hivatottak arra, hogy biztosítsák számukra a lelki és szellemi kibontakozás feltételeit. A fejlődési családmodell kidolgozása során központi helyet kapott a családi életciklus fogalma. .család változását elsősorban azokra az eseményekre vezették vissza, amelyek a család szerkezetében a demográfiai történések hatására következnek be. Ilyen történések a gyermekszülés, a gyermekek növekedése és a szülők - a férj és a feleség öregedése. Ezek ugyanazon család interakciós rendszerében alapvető változásokat hoznak létre anélkül, hogy a családon kívüli rendszerek bármilyen átalakulást kezdeményeznének.
VálaszTörlésforrás: http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:VqKs9aUz3W4J:szociologiaszak.uni-miskolc.hu/segedanyagok/csaladszociologia/csaladszocirodalom.doc+&cd=2&hl=hu&ct=clnk&gl=hu http://biblia.hu/a_biblia_a_hazassagrol/csaladmodellek
Először a családi öröklésről szeretnék írni. 2 féle öröklést különböztetünk meg,mely a patrilineáris és a matrilineáris öröklés. A patrilineáris öröklésbe tartozik például a vezetéknév öröklése,amit általában az apa után örökölnek,a matrilineáris öröklésbe pedig ,ha például az anya bátyja tölti be az apa szerepét, vagy a zsidó kultúra is tartozhat ide. A lakóhelyválasztás kapcsán 3 csoportot különböztethetünk meg egymástól : a patrilokálist, a matrilokálist,és a neolokálist. Az első azt jelenti, amikor például a férj szüleihez vagy hozzájuk közel laknak. A matrilokális az anya lakóhelyéhez vagy ahhoz közeli lakóhelyet jelent, a legutolsó,azaz a neolokális,pedig azt jelenti, amikor a pár/házaspár mindkét családtól/ szülőtől külön él.
VálaszTörlésMég Durkheim funkcionalizmusához fűznék hozzá pár gondolatot,amire az öngyilkosság(anómia), a családi társadalom, valamint a családi sűrűség és a megóvó hatás jellemző. Ezek mellett megjelennek az interakciók,közös hiedelmek, valamint a családi szolidaritás, és a közös tudat. Arra hívja fel a figyelmet, hogyha helyes életkorban házasodnak az emberek (főleg férfiakra vonatkozik),akkor az megóvja őket az anómiától. Bár talán ez manapság nem annyira jellemző,hiszen sokak kapuzárási pánikban szenvednek,ami miatt nem tudnak házastársi viszonyban élni, valamint jó páran úgy gondolkodnak,hogy a szerelmük nem egy papírtól függ, hanem az érzéseiktől,és,hogy attól még lehetnek elkötelezettek a párjuk iránt. A túl korai házasság, a beszabályozottság öngyilkossághoz vezethet. Kelemen Kriszta
Én a válásról olvastam néhány érdekes dolgot. Hogy pl. válni régen sokkal nehezebb volt, mint manapság. Az első hivatalos válás VIII. Henrik nevéhez kötődik, aki 1533-ban meg akart válni feleségétől, Aragóniai Katalintól, mert a hölgy nem tudott fiú utódot szülni számára. VIII. Henrik azt remélte, hogy Anne Boleyn majd képes lesz erre a nemes feladatra. VII. Kelemen pápa azonban nem volt hajlandó szentesíteni Henrik válási törekvését – így mindez az anglikán egyház különválását eredményezte Rómától, Henrik ugyanis ennek következtében szakított a Szentszékkel. A házasságot végül a canterburyi érsek érvénytelenítette, Katalint pedig száműzték. A Henrik királyt követő évszázadokban a válás kizárólagosan a gazdag emberek kiváltsága volt, akik képesek voltak megfizetni az ehhez szükséges összegeket. 1857-ben született meg az első, válással foglalkozó törvény, amelynek nyomán az egyszerűbb emberek is elválhattak, és jogot nyertek az újraházasodásra (az első évben, 1857-ben huszonnégy válást engedélyeztek). A válás azonban mindig is szégyenletes dolog maradt a társadalomban, egészen a második világháborút követő évtizedekig.
VálaszTörlésPatricia Casey dublini egyetem kutatója szerint a legnagyobb vesztesei a válásnak a gyermekek. Sokkal nehezebben dolgozható fel ez a fajta veszteségérzet, ami kialakul, mélyen elhúzódó depresszióba eshetnek, hirtelen romlik az iskolai teljesítményük. Egy nemzetközi statisztika szerint a tinédzserkori öngyilkosságok elsőszámú oka a család szétesése.
A családról szeretnék írni. Többféle definícióját is hallhattuk már, mert a köztudatban sem csak egy, elfogadott leírás létezik rá, de szerintem ez megint egy teljesen szubjektív fogalom.
VálaszTörlésA wikipédia szerint:
" A család emberek egy közössége, vagy több közösség kapcsolata, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat van, házasság vagy örökbefogadás."
Ezzel már kapásból nem értek egyet. Mármint persze, behatárolásnak, alap definíciónak megfelel. Viszont nekem az nem egyértelmű, hogyha a család egy érzelmi közösség is (nem térnék ki az egyéb funkcióira) akkor miért számít a házasság alapkritériumnak? Ha az ember egy általa választott társsal él, vállal gyereket, és együtt élik a mindennapjaikat, én úgy gondolom, tekinthetik magukat családnak. Sőt azt is hiszem, hogy a társadalomnak is családként kellene rájuk tekinteni. Ennek ellenére, ahogy már írtam is, a család fogalma szubjektív, így ez nem elvárható mások részéről.
Dajka Ágnes
VálaszTörlésA család emberek egy közössége, vagy több közösség kapcsolata, ahol a tagok között leszármazotti kapcsolat van, házasság vagy örökbefogadás. A családok tagjai általában hasonló tulajdonságokkal rendelkező emberek (általában ugyanazon rasszba tartozóak).
A hagyományos modell szerint a család, a legkisebb társadalmi egység anyából, apából és legalább egy gyermekből áll. „Az apa a kenyérkereső és az anya otthon főz, takarít és felelős a gyermeknevelésért.” – szól a jól ismert sztereotípia. A család szó együtt élő felnőttek (apa, anya) és gyermek(ek) képét idézi fel: az egygyermekes kiscsaládét, a több gyereket nevelő nagycsaládét, s a szülőpár egyik tagját nélkülöző csonka családét. Napjainkban egyre több a mozaikcsalád, amelybe a szülők vérrokoni viszonyban nem lévő gyermekeket hoznak előző kapcsolataikból új partnerviszonyaikba.
http://mipszi.hu/cikk/100817-csalad-szerepe-mindennapjainkban
http://hu.wikipedia.org/wiki/Csal%C3%A1d_(szociol%C3%B3gia)