Szocializáció
- utánzás, azonosulás
- szimbolikus interakcionizmus
- szocializációs színterek
- rétegspecifikus szocializáció [vigyázat, letöltést indít a link]
- rejtett tantervek
- szervezeti formák vizsgálata mint szocializációs közegek
- időbeli felosztás, életszakaszok
- leválási dimenziók
- kortárskapcsolatok és szocializáció
- szociális kreativitás
- a családok különbözőségeinek típusai
- Somlai a háztartások történeti változásairól
- Prekapitalista korszak
- polgári család
- modern családok, "poszt- avagy az új társadalom"
- családpolitika és gyerekszám
- Vaskovics az új tendenciákról (fontos!)
- A család válságának narratívája
- A válság-narratíva ellenzői
- Beck-Gernsheim, az intézményesített individualizáció, post-familial family
- A családi gyakorlatok elmélete
- Cselekvés („doing family”)
- Mindennapi (nagyon sokakra jellemző / magától értetődő, szóvá sem teendő)
- Megszokott, szabályszerű
- Fluiditás (ki számít családtagnak + mi számít családi gyakorlatnak)
- Történelem és biográfia összekapcsolása (Mills) – vö.: szimbolikus család
- A család megjelenítése, mint kiemelhető családi gyakorlat
- Nem egyértelmű, kik tartoznak egy családhoz --> a családi kötések bemutatása cselekvéseken, képeken és emléktárgyakon keresztül
- display: egyének és egyének csoportjai egymásnak és egyéb releváns közönségeknek átadják, hogy cselekedeteik egy része a „családi dolgok csinálásából” áll, így megerősíti, hogy ezek a kapcsolatok családi kapcsolatok
Ezen az órán az internetes "kapcsolatok" tettek érdekelté a leginkább. Maradjunk csak a facebook világánál. Most már gyerekek, fiatalok és az idősebbek életében is egyre fontosabb kommunikációs színtérré válik korunk legnépszerűbb nemzetközi közösségi portálja, a Facebook. Lehet-e terepe az egymásra találásnak, kapcsolatépítésnek, egymás jobb megismerésének vagy kizárólag a szórakozásról, kikapcsolódásról és a barátokkal való kapcsolattartásról szól?
VálaszTörlésA szabadidejük nagy részét a világhálón töltő tanulók számára rendkívüli jelentőséggel bír ez az ún. online közösség.
Én például abból a célból használom, hogy akikkel kevesebbet találkozok azokkal fenn tudjam tartani a kapcsolatot, bár erre vannak más lehetőségek is mint pl.: a skype. Amikor regisztráltam a facebookra; akkor még én is sok képet töltöttem fel, és naponta 5 órát is "lógtam az oldalon". Persze ezt ma már teljesen másképp látom, sokan kamu profilokat csinálnak aminek nem látom semmi értelmét. Ahogyan annak sem aki félóránként kiír dolgokat, és minden órában képeket rak fel magáról.... pedig szeretném megérteni hogy mi ezzel a célja!
Egy másik dolog: nekem is az egyik legjobb barátnőm úgy van "bejelölve" mint testvér, és ez azért volt fontos nekünk, mert az évek során úgy alakult a kapcsolatunk; mint ha már testvérek lennénk. Nekem nincs 1000 testvérem bejelölve, és nincs 5 anyukám sem, és szerintem ha valami történne a facebookkal akkor én még anélkül is meglennék :D
Ennyi a véleményem :)
Egyetértek az előttem szólóval. Amíg nem regisztráltam a Facebookon, addig én is nehezen értettem meg, hogyan lehet órákat tölteni rajta. Persze így sem töltök rajta rengeteg időt, de az biztos, hogy nagyon időrabló és fölösleges tud lenni, olyan időtöltés is, aminek nincs semmi értelme. (Természetesen a rossz oldal mellett mindennek van jó oldala is.) Azt nem mondanám, hogy a személyes kapcsolatokat teljesen megszünteti, de az biztos, hogy rengeteg időt elvesz azok ápolásától, fenntartásától. Véleményem szerint több időt kéne "élőben" egymással tölteni. Az internetes kapcsolatok sokszor elég felszínesek. Sokan teljesen ismeretlen embereket jelölgetnek be ismerősnek (csak hogy több legyen), márpedig ez egymásnak eléggé ellentmondó dolog. Szerintem az ismerősöknek, kapcsolatoknak nem a számát, hanem a minőségét kellene nézni, fontosnak tartani.
TörlésEngem is megfogott ez a téma. Úgy gondolom a mai fiatalok már csak a Facebook-kal élnek, azzal kelnek, azzal fekszenek. Ha valaki nincs fent a face-n, azt már majdnemhogy kinézik a társaságból, mert ilyen, hogy történhet. Sőt aki nem regisztrál az nem is értesül annyira a dolgokról mint aki minden nap használja. Például ezek a csoportok is amiket osztálynak, vagy csak épp szűkebb baráti társaság hoz létre, annak érdekében, hogy ott mindent meg tudnak beszélni. Persze ez jó dolog is, de nem gondolom, hogy mindent a facebookról kelljen megtudni az embereknek. A kapcsolatokat pedig egyre jobban "megöli" szerintem. Mindig inkább siet haza vagy marad otthon és a gép előtt ül, mint kimenne a szabadba vagy találkozna a barátaival.
TörlésNekem például nagyon nem szimpatikus az, amikor kiírkálják, hogy kit jelölhetek be testvérnek/anyának és stb. Úgy gondolom, hogy akik között meg van egy olyan viszony, mint például amit Enikő írt persze az megérthető. De amikor valakinek azzal van teli a családtagoknál, hogy van vagy 20 testvére a felét nem is ismeri. Teljesen átértekelődött ez, mert inkább csak divatból és menőzésből csinálják. Ugyan így az ismerősökkel is. Már nem az számít, hogy akiket csak ismersz, hanem tök ismeretlen emberek is helyet kapnak. Egy időbe még mikor a myVip volt a menő, akkor én is csináltam ezt, de amikor kiírtam valamit, vagy éppen egy képet posztoltam ki és olyan emberek is hozzáférhettek akiknek ehhez semmi közük akkor megváltozott az álláspontom. Sokkal több veszélye lehet ennek, mint ha tényleg csak az oda való emberek kapnak helyet.
Az pedig, hogy vannak olyan emberek akikkel nem vagy együtt de mégis tudod az életük történetét már nagyon zavaró tud lenni. Amikor minden órába sőt már szinte percenként írnak ki valamit. Inkább élvezze a bulit, vagy hogy a családjával lehet, vagy bármit és ne posztolgasson.
Nem feltétlen gondolnám, hogy ezek a közösségi oldalak azért vannak, hogy beszámoljak az életem minden percéről, vagy minél több ismerősöm, családtagom legyen bejelölve.
Azt pedig már nagyon gáz dolognak tartom, hogy sokkal hamarabb értesülni mindenről ezen a közösségi oldalon, ami szerintem az emberek kapcsolatát nagy mértékben befolyásolja a többi emberrel. Ehhez kapcsolódnak a kamu profilok is leginkább, hogy már csak azért is megcsinálom, hogy a másiknak fájdalmat tudjak vele okozni, hisz úgyse tudja, hogy én ki vagyok.
Számomra is sokkal fontosabb, hogy olyan emberek álljanak mellettem, akikre tényleg számíthatok, mint hogy minél többen legyenek de a bajban egyik sincs mellettem.
Teljesen egyerértek a fentebb említett dolgokkal.Nekem a facebookra az előző sulim miatt kellett regisztrálnom, mert minden vizsgával kapcsolatos eseményt oda tettek ki az osztálytársaim és a tanárok is egy csoportba. Ha rajtam múlott volna nem regisztrálok talán sohasem. Azokkal az emberekkel akik jelentenek számomra valamit, azokkal napi szinten beszélek, ha máshogyan nem is telefonon biztos, de szerencsés helyzetben érzem magam, mert ők a közelemben élnek, és ha a rohanó hétköznapokban nem találkozunk, akkor hétvégente szakítunk egymásra időt. Egyáltalán nem tartom megfelelőnek a társas kapcsolataink kialakítására a közösségi oldalakat. Persze engem is bejelölgettek még olyanok is akiket nem is ismerek, de nekik szerintem semmi közük sincsen se hozzám se pedig ahhoz, hogy velem mi is történik (nem mintha túl sok mindent osztanék meg). Éppen ebből kifolyólag, akik ismerőseim, azokkal majdhogynem naponta beszélek, ha mégsem, akkor is mindegyikőjüket személyesen ismerem valahonnét. Lehet, hogy azért, mert nem érdekelnek túlzottan a közösségi oldalak, és nem ülök órák hosszat gép előtt, kicsit "maradinak" tartanak, de ez nem zavar. Én fontosnak tartom a személyes kapcsolatokat, legyen az barát, vagy bárki.
TörlésÉn részben egyet értek a többiekkel és részben nem. Én azért regisztráltam facebookra mert ismerőseimnek volt és már untam az msn-t. Soha nem ültem órák hosszát a facebook előtt, de naponta többször felléptem. Szerintem nagyon jó dolog, hogy itt tudunk tanulás céljából anyagokat feltölteni, ha nem értek valamit akkor meg tudom kérdezni a csoporttársaimtól , könnye és gyorsan tudok informálódni. Szerintem a kapcsolatokat építeni és fenntartani lehet a facebookon nem feltétlenül teszi tönkre a személyes kapcsolatokat. Nem tudnám ilyen szinten ápolni a kapcsolataimat ha nem lenne facebookom, mert kolis vagyok havonta egyszer járok haza és ha nem tudnék itt beszélni a barátaimmal akkor nagyon ritkán tudnánk társalogni mert csődbe vinne ha minden beszélgetést telefonálással kellene megoldanom. Ha meg otthon vagyok akkor chatan gyorsan megbeszéljük, hogy mikor és hol találkozzunk, nem kell telefonálni meg sms-eket küldözgetni egymásnak. A hamis profilokkal, meg olyan emberekkel akik bejelölnek de nem ismernek nem igazán foglalkozom, nem kell visszaigazolni fűt, fát, bokrot meg olyan egyéneket akikről azt se tudjuk, hogy mi fán teremnek. Mint mindennek a facebookonak is megvannak a maga jó és rossz tulajdonságai, mivel az előttem lévők inkább a rossz tulajdonságokat írták le, ezért én inkább a jó dolgokat emeltem ki, de a felszínes kapcsolatokkal, a minden percben képet tölt fel magáról , és a minden ismerőse valamilyen rokoni kapcsolatnak van megjelölve dolgokkal én sem értek egyet.
TörlésUgyan ehhez a témához, a legnagyobb közösségi oldalhoz, a Facebookhoz szeretnék hozzászólni. Én eleinte nem igazán hittem ebben, hogy na majd itt tudjuk tartani a kapcsolatot másokkal stb., így nem is nagyon foglalkoztam vele, nem is voltam az elsők között aki regisztrált a portálra. Kezdetben nagyon odafigyeltem arra, hogy ne vegye el a napom tetemes részét az, hogy a közösségi oldal kezdőlapját, a fényképeket, más adatlapját böngészem, majd később a rokonokkal, akik esetlegesen külföldön, illetve messze laknak tőlem, felvettem itt a kapcsolatot és hát egyre több időt töltöttem én is a gép előtt ülve. Szerintem semmi baj nincs egy ilyen oldallal, csak tudni kell hol a határ és azt nem átlépni. Ma már kicsit érettebb fejjel rájöttem, hogy annak nincs semmi értelme, hogyha órákat böngészem, inkább más tevékenységre fordítom azt az időt. Természetesen használom napi szinten, de leginkább az információ gyűjtés miatt, ha a barátaimmal szeretnék beszélgetni, akkor azt telefonon vagy leginkább személyesen teszem.
TörlésSzámomra nyilvánvalóvá vált az, hogy ez az oldal képes arra, hogy párkapcsolatokat "romboljon" szét, számos negatív, de mindemellett pozitív oldala is van. Nagyon sokan túlzásokba esnek már, szinte az egész életüket megosztják mindenkivel, van aki minden pillanatát posztolja, mondhatni semmi magánügye sincs. Család téma révén, belefér, ha időnként egy két képet posztoljak a gyerekekről a családról, netán az ünneplésekről, de számomra az, hogy valaki minden családi pillanatot megoszt a nagyközönséggel inkább azt sugározza, hogy ott valami "baj" van, megfelelési kényszer, és a "legjobb családnak" szeretne tűnni.
Én is teljes mértékben egyetértek az előttem szólókkal, akiknek az a véleménye hogy a facebook nemfeltétlen egy pozitív dolog. Ha valami oknál fogva megszűnne az oldal azt semmi és senki nem bánná az életemben maximum a telefonszámlám díja nőne meg. Ami a legnagyobb pozitívum számomra a facebookon az, hogy manapság hamarabb elérem ott az embereket mint telefonon, tudom ha ott írok nekik azonnal vagy ha nem is rögtön de pár percen belül válaszolnak. Amit nagyon nem szeretek benne az az, hogy elveszi az időt a közös, személyes találkozóktól és minden egyéb fontos teendőtől, mert az ember képes órákra leragadni és görgetni lefelé a kezdőlapot. Sok butító dolog van rajta, aminek rengetegen egyből bedőlnek, szerintem okosnak kell lenni és nem mindnet elhinni amit ott postolnak az emberek. Valóban igaz, hogy rengeteg konfliktusnak a forrása, például a "látta" és miért nem ír vissza funkció... Számomra nagyon érdekes az, hogy a családba nem tartozó személyeket is testvérnek anyukának esetleg apukának jelölik be az emberek az oldalon. Ha csak egy kicsit is nem figyelünk oda, minden pillanatunkról és mozzanatunkról beszámolunk a facebook profilunkon könnyen követhetővé válunk. A különboző biztonsági beállítások használata szerintem nagyon fontos, és az is. Személy szerint sosem értettem miért jelölnek be vadidegen emberek, és miért vannak azok akik vissza is jelölik őket. Én ezért sem szeretek minden apró dolgot megosztani, csak néhányat, ami igazán fontos. Azok akik számítanak és fontosak úgy is értesülnek életem fontos mozzanatairól, nem kell ahhoz feltétlen megosztanom az oldalon. Nem értem miért kell percenként frissíteni az állapotát néhány embernek. Ezáltal egy vadidegenről is mindent megtudok, ha végig nézem az adatlapját, és már is feleslegessé válik a személyes kontakt, ami véleményem szerintem nagyon fontos. Érdekes egy dolog ez a facebook, az biztos, hogy meg kell tanulni jól használni, úgy hogy az még "elég menő legyen" de ne csússzon át a "hű de gáz" kategóriába.
TörlésDajka Ágnes
VálaszTörlésA házasság az európai hagyomány és a hatályos magyar jog szerint egy felnőtt férfinak és egy nőnek jogilag elismert és szabályozott életközössége.[1][2] A házasság egyéb formái is léteznek: számos társadalom ismeri a poligámiát, ahol egy személynek több házastársa lehet. 2001-től kezdve számos ország jogrendszerében a házasság fogalma kiegészült az azonos neműek között kötött házassággal.
A család nagy téma. Hosszú idő óta foglalkoztatja mindazokat, akiknek véleményük volt és van arról, hogy hogyan volna előnyös élni az emberi életet általában. Megvalósuló formáiban pedig mindnyájunkat, hiszen – akár családban élünk, akár csak mások családi életének vagyunk tanúi – kötődéseink vagy lehetőségeik elhárítása élményeken, illetve azok átgondolásán alapulnak. A családot ezért mindig időszerű vizsgálni, olyankor meg különösen – és ma kétségtelenül ilyen időszakban élünk, ezt bizonyítja Somlai Péter könyve –, amikor jelentősen átalakul annak a gyakorlata, ahogyan a családhoz fűződő funkciókat különböző együttélési-szervezeti formákban élik meg sokak, és változik e formák megítélése is.Az első, az ipari forradalom, létrehozta a polgári családot, a második, a posztindusztriális kapitalizmus létrehozza a posztmodern családot. Azok a fejezetek, amelyekben a család ilyetén gazdasági – társadalmi hátterét világítja meg, az Öt tételben a család válságáról és a familizmus szelleméről, valamint a Poszt- avagy az új társadalom a felismeréseknek különösen bravúros összefoglalói, figyelmükbe ajánlhatók azoknak is, akiket nem elsősorban a család foglalkoztat.
http://www.matud.iif.hu/2013/08/23.htm
http://hu.wikipedia.org/wiki/H%C3%A1zass%C3%A1g#Monog.C3.A1mia
Én arról írnék néhány saját gondolatot hogy ki is számít családtagnak igazán. Ezt több oldalról is meg lehet közelíteni,nyilván a vér szerinti megközelítés gyakoribb hiszen az emberek többsége úgy gondolkodik hogy ha vér szerint például a lánya vagyok,vagy rokonom akkor igen bele tartozik a családba. Én a másik oldalt képviselem inkább,ami a szűk családi körre értendő persze,hogy milyen a kapcsolat a "családtagok" közt,és ha például megromlott a kapcsolat,de úgy tényleg,akkor vajon beszélhetünk e továbbra is családi kapcsolatról,vagy egyáltalán család tag szerepről...?-hiszen a család tagok támogatják egymást. Ezen a kérdésen érdemes elgondolkodni szerintem,mert véleményem szerint nem elég a vér szerinti kapcsolat ahhoz hogy valakit család tagunknak mondhassunk.
VálaszTörlésÉn úgy gondolom, hogy tudat alatt is úgymond "kódolva"van hogy máshogy viselkedünk, egy családtaggal, mint mondjuk egy ismerőssel. Sokkal nagyobb tiszteletet, odafigyelést, elfogadást, segítséget, szeretetet, adunk, s kapunk egymástól. Viszont vannak olyan kapcsolatok a családon belül ami valamilyen oknál fogva tönkre mennek, vagy rosszul működnek. De úgy gondolom hogy idővel lehet rendezni a dolgokat, még ha teljes elveszettnek is tűnik a helyzet. Szerintem egy jó családtag kapcsolat abban, kölcsönös tisztelet, elfogadás, szeretet, egyenjogúság, legyen.
TörlésSzerintem családtagnak számíthat az az ember is, aki nem a vér rokonunk. Például Nagymamámnak a barátait mi már családtagnak tekintjük, ott voltak minden fontos eseményen eddig az életemben. Sok családnál az állatokat is családtagnak tekintik, mivel a család minden napjaiban ,,ők" is ugyan úgy részt vesznek. Persze főként a vérrokonság számít, de szerintem, mást is lehet a családtagjának tekinteni, még ha vérrokonság nincs is közöttük.
TörlésÉs mi van, akkor, ha egy családtaggal úgy megromlik a viszony, hogy soha többé nem lehet helyrehozni? Ha olyan szinten elmérgesedik a helyzet, ha olyat tett ellenünk, ami megbocsáthatatlan?? Akkor azért, mert vérkötelék van köztünk, nekem szemet kell hunynom a tette felett? Persze ez most egy nagyon szélsőséges felvetés volt. Az is igaz, hogy az ember igyekszik megmenteni a kapcsolatot a családtagjaival, de ami lehetetlen az lehetetlen.
TörlésAzzal nagyon egyetértek, hogy családtag lehet az az ember is, aki nem a vérrokonunk. A mi családunkba beletartozik a legjobb barátnőm, én meg az övékbe. Kiskorunk óta olyan szoros a viszony közöttünk, hogy mindenki családtagnak tekinti. A fontos eseményeken, családi nyaralásokon részt vett. Persze ez a viszony nem annyira szoros, mint mondjuk nagyszülők-szülők- testvérek között, de lehet szorosabb, mint mondjuk a 13. unokatestvéreddel. Pedig köztetek is rokonság van, mert 1 a vérvonal. Ez az ember hozzáállásán múlik, hogy kit tekint családtagnak. Nekem ez a véleményem. :)
Folytattam az olvasást Anthony Giddens Szociológia című könyvében és találtam egy-két számomra érdekes dolgot a tömegkommunikációs eszközök témakörében.
VálaszTörlésA 19. szd. elejétől kezdtek nagyobb számban megjelenni újságok, heti- és hírlapok Nyugaton, viszont az első időkben az emberek szűk köréhez jutottak ezek csak el, mindegy 100 év múlt el, mire ezek a sajtótermékek már hozzá tartoztak az emberek mindennapjaihoz, s nagyban befolyásolták véleményüket. Ezek után sorra jelentek meg az elektronikus kommunikáció eszközei, mint például: rádió, televízió, hanglemezek, videólejátszók. Egy- a könyvben leírt- felmérés szerint a Nagy- Britanniában élő férfiak 2,41, a nők 2,17 órát töltenek tévézéssel. (2005) A média nagy szerepet játszik a világmeglátásunkban. Sok vizsgálat készült, amiben arra keresték a választ, hogy az egyes tv-műsorok milyen hatást gyakorolnak a társadalmunkra, s főleg a gyerekekre, s ezen belül is a bűnözési és erőszakra való hajlamra. George Gerbner és munkatársai 1967-től átfogó kutatásba kezdtek. Évente elemezték a legfőbb amerikai hálózatok műsorait és összegezték az erőszakos jelenetek számát. (melyben a cselekedet fizikai sérülést, vagy halált okoz) A végeredmény megdöbbentő: átlagosan a műsorok 80 %-ban óránként 7,5 jelenetben érhető tetten az erőszak. A gyermekműsorokban ennél is többször érhető tetten az erőszak. Ebben a témában a rajzfilmek állnak a legrosszabbul, ami szerintem elkeserítő a felnövekvő társadalom szempontjából, hiszen a gyereket egy re több időre ültetik le a tv elé, s a benne lévő műsorok nagymértékben hatnak a gyermek további fejlődésére és viselkedésére. Az én gyerekkorombeli mesékkel összehasonlítva a mostani rajzfilmeket pedig véleményem szerint elkeserítő az eredmény, sok verekedés, háborúzás látható a mostani mesékben… Örülök, hogy nem most vagyok gyerek…
Ezúttal a rejtett tantervről, azaz az implicit tantervről olvastam. (Az elnevezés Philip W. Jackson nevéhez fűződik.)
VálaszTörlésLényegében azokat a viselkedésmódokat, ismereteket jelenti, amelyeket tantervszerűen nem oktatnak az iskolákban, mégis a tananyag részét képezik. Sokszor az oktató szándékán kívül, puszta megszokásból hangzanak el ezek, és nem tudatosodnak igazán sem a tanulókban, sem a tanárokban, holott részét képezik az iskolai életnek. Sőt, sokszor az értékelés során is megjelennek (pl. késések elkönyvelése, házirendhez való alkalmazkodás figyelemmel kísérése).
Két nagy csoportja van, az egyik tulajdonképpen maga az illemre való nevelés, a normák elsajátítása (pl. tanórán nem szabad enni, beszélgetni, nincs puskázás), a másik pedig a beilleszkedés képessége, az, hogy a diákok képesek legyenek az együttműködésre, az egymással és a tanáraikkal való kommunikációra. Bizonyos fokon a két elv akár ellent is mondhat egymásnak, mert például a jó tanuló szerepét a tanárok preferálják, a diákok viszont rögtön előrántják a „stréberség” fogalmát…
A szociálpszichológusok megállapítása szerint a „másodlagos tudást” meghatározza a szociális és a családi helyzet is. Amennyiben a család és az intézmény nevelési elvei többé-kevésbé megegyeznek, akkor a gyermek számára könnyebb lesz az alkalmazkodás. És ha a szülei értelmiségiek, akkor a tanulásra való motiváltsága is nagyobb lesz, mint a rosszabb társadalmi helyzetben lévő társaié.
P. W. Jacksonon kívül úttörőnek tekinthető J. Henry és F. Wellendorf is, akiknek kísérleteik során a legfőbb módszerük az óramegfigyelés (hospitálás) volt.
Nekem a cornflake family tetszett a legjobban. Edmund Leech 1967-ben jött rá hogy mekkora ereje van a hagyományos család képének, mint egy sztereotip kép a legjobb a családról, ami a következőkből áll:
VálaszTörlés1. egy kislány és egy kisfiú gyermek (nem több, és fontos hogy a saját gyermekük)
2. egy pár akik házasnak tűnnek (kizárva a szingli életből és az élettársi kapcsolat)
3. heteroszexuális kapcsolat (kizárva az LMBT-k)
4. egy kenyérkereső apa, és egy háztartásbeli anya képe
Teljesen kizárja a családi szerkezetek, típusok különbözőségét, ami manapság igen elterjedt. A reklámok is éppen ezért átalakulóban vannak, habár még mindig szívesen felhasználják a marketingesek ezt az idilli képet: a meghitt családi légkört mindenkit melegséggel tölt el, és a vevők is részesülni akarnak ebben a boldogságban. A linkelt kép is ezt sugallja: megtaláltuk a boldog reggeli titkát - azt sugallva, hogy csak ebben a modellben (és persze a müzlive :) ) lehet boldog az ember.
http://graphic-design.tjs-labs.com/show-picture?id=1133806536
Én a szocializáció színterein gondolkoztam el. És hogy mi is igazán a szocializáció. Az én véleményem szerint minél több embert ismerek,minél több emberrel kerülök kapcsolatba rövid idő alatt,minél több rétegből,annál szocializáltabb vagyok. Ha keresem az emberi kapcsolatokat és nemcsak otthon ülök. Elsődleges színtérnek számít a család, hiszen ott van anya,apa,nagyszülők,nagybácsik,nagynénik,unokatestvérek stb. Ha viszont valakinek csak szülők nagyszülők vannak? Abban kb semmi szocializálódás nincs,csak a belső család. A másodlagos színtér a szocializációs intézmények, és ebben van is igazság,sok osztálytárs,munkatárs akikkel muszáj csapatként/csoportként viselkedni és elsajátítani a szocializálódás legfontosabb szabályát, hogy együttműködök azzal is aki nem szimpatikus,elviselem más emberek habitusát és véleményét. A harmadlagos a kortárs csoportok és közösségek,ami számomra a legszocializálóbb színtér. Ha ismerek egy embert, aki ismer nagyon sok embert, akkor lehetőséget kapok arra, hogy én is megismerjem azt a sok embert, és azoknak is sok ismerősét...ergo szocializált leszek. A szocializáció egy olyan fontos folyamat,ami mindenki életében részt vesz,kinek később,kinek előbb.
VálaszTörlésSzretykó György A jelenlegi családmodell válsága és a társadalompolitika című tanulmányát olvastam el. A nukleáris családok válságáról van szó. Európában sok az egyszülős család, a házasságkötés nélkül együtt élő pár, a gyermektelen házaspár és a szingli.Arról ír, hogy öregszik a népesség és csökken a termékenység. Egyre kevesebb az aktív korú kereső, akiknek az egyre több és egyre idősebb embereket el kell tartania. Néhány ország (Franciaország, Belgium, Olaszország,Nagy-Britannia, Izland, Finnország,Bulgária) már felismerte, hogy a megoldás kulcsa a születésszám növelésében van és ehhez megfelelő társadalompolitikát alkalmaznak. Magyarországon is megfigyelhető az európai tendencia, öregszik a népesség, csökken a születésszám, csökken a házasságkötések száma, egyre több a válás, sok gyerek születik házasságon kívüli kapcsolatból. Ennek okait a következőkben látja: A nők iskolázottsága növekszik, emiatt munkaerőpiaci helyzetük javul, karriert építhetnek és nem szorulnak rá a hagyományos családmodell által rájuk rótt szerep elfogadására. Később házasodnak és még később vállalják az első gyermeket. A gyermekvállalást, a születendő gyermekek számát erősen befolyásolja, hogy a szociális juttatások alacsony mértéke, a gyerekekkel járó többletkiadások, a jövedelemkiesés súlya nagy mértékben csökkentik a gyermek iránti vágyat.A párok jellemzően akkor vállalnak gyereket, amikor a független élet kereteit (önálló lakás, egzisztencia) már megteremtették. Ez kb 30-35 éves korra tehető. Ilyenkorra viszont már csökken a termékenység és a nemzőképesség. A következő probléma, a válások nagy száma. Sok gyerek él egyszülős családban, ahol nem ismerik meg a szülői szerepeket és a házastársi kapcsolatokat, a konfliktuskezelést, felnőtt korukban a megfelelő minta hiánya a saját házasságuk kudarcát okozhatja. Ők is elvált egyszülős család lesznek, akiktől nehezen várható el, hogy később hagyományos családban több gyermeket neveljenek. A következő gond a szingli életforma elterjedése. Rájuk a karrier, a magas jövedelem és a változatos életstílus jellemző. Kedvelik ezt az életformát, csak később gondolnak házasságra és gyermekvállalásra. A magyarországi helyzet megoldására a társadalompolitikának gyermekvállalási kedvet ösztönző intézkedéseket kell/ene bevezetnie: családi adózás, részmunkaidős foglalkoztatás, távmunka, bölcsődei-óvodai férőhelyek és a nyitvatartási idejük növelése, családbarát munkahelyek.
VálaszTörlésÉn szintén a szocializáció színterein gondolkodtam el. A szocializáció elsődleges színtere a család. A kisgyermek születésétől kezdve legalább bölcsődés koráig a családjában nevelkedik. A családban tapasztalhatja meg, hogy milyen viselkedése van más embereknek, találkozik más emberekkel (szüleivel, rokonaival, ismeretlen emberekkel) és ezáltal tanulja, hogy hogyan kell viselkedni, mi a reakciója a viselkedésére más embereknek. A másodlagos színtereknek (bölcsődének, óvodának, iskoláknak) fontos szerepe van abban, hogy a gyermek sok ismeretlen helyzettel, szituációval és emberrel találkozzanak, valamint ezekről sok tudást szerezzenek. Ezekben az intézményekben a kisgyermeknevelő, óvodapedagógus és tanár feladata a szocializáció, a gyermekek tudásának, tapasztalatának bővítése. A harmadlagos színtérben a kortársak szerepe a meghatározó. A kortársakkal minden esetben találkoznak az oktatási intézményekben a gyerekek, ezért akarva, akaratlanul is kapcsolatba kerülnek velük. A kortársaknak meghatározó szerepe van a stílus és gondolkodásmód kialakításában. Ha a kortársak megdicsérnek vagy leszólnak egy viselkedésformát, öltözködési stílust, akkor az nagy mértékben befolyásolja a fiatalok gondolkodását. A negyedleges színtér az internet, tv, amelyből szintén különböző viselkedésformák, öltözködések kerülnek előtérbe. A gép, tv előtt ülve rengeteg új információ jut el az emberekhez, amelyek befolyásolhatják a gondolkodásukat, viselkedésüket, tapasztalataikat. A harmadlagos és negyedleges színterek veszélyesek is lehetnek, mert nem mindig a megfelelő normákat, elvárásokat közvetítik és ezáltal a fiatalok szocializációja téves irányba fordulhat.
VálaszTörlés"Család: azoknak az embereknek társadalmilag elismert csoportja, akiknek egymáshoz való viszonya vérségi vagy házassági kapcsolaton alapszik."
VálaszTörlésMagyar Néprajzi Lexikon
Szerintem a család fogalma mára átalakulóban van és nem csak azokat a személyeket tehetjük ez alá a fogalom alá, akikkel vérségileg vagy házasság révén állunk kapcsolatban, hanem olyan személyeket is, akik bár nem tartoznak ezen kategóriák alá, mégis szoros kapcsolatot ápolunk velük és ugyanúgy részt vesznek esetleg a többi családtaggal együtt életünk fontos eseményein. De akár családtagok között is lehet olyan, akit nem túlzottan tekintünk a család tagjának, mert nem vagyunk vele jóban vagy, mert 10 évben látjuk egyszer és ezáltal nem tartozik, ahhoz a szűk körhöz, akit mi családnak tekintünk. Az, hogy ki családtag és ki nem, szerintem mindenkinek magának kell eldönteni kit tekint annak és kit nem, mert szerintem egyénfüggő, hiszen barátok között is lehet olyan, aki már-már családtagnak számít és akár a többi családtag is elismeri őt.
A „posztmodern” fogalma a művészetben 1870-ben, irodalomban 1959-ben, építészetben stb. 1975-től jelentkezett. A szociológiában a 60-as években „posztindusztriális társadalom” címen kezdték tárgyalni. (Etzioni, Touraine, Bell). A posztstrukturalizmus (Foucault, Deleuze, Derrida, Lyotard, Welsch) pedig a 70-es években jelent meg. Az 1960-as években a fejlett országok számára menthetetlenül véget ért az ipari korszak, és beléptek abba az új paradigmába, amelyet a közgondolkodás információs társadalom névvel illet. Ananda K. Coomaraswamy igen korán, még 1913-ban megalkotta a posztindusztriális társadalom kifejezést, amellyel az ipari civilizáció közelgő bukását és a decentralizált társadalomhoz való visszatérést jósolta meg (Mattelart, 2004: 53). A megjósolt folyamat tulajdonképpeni kezdetét a „hős mérnökök” (Alan Turing, Claude Elwood Shannon, Vannevar Bush stb.) utomatizálással kapcsolatos, II. világháború előtti kutatásai jelentették, amelyektől fogva a gyártástól az információkezelés technikájára helyeződött a hangsúly.
VálaszTörlésforrás: http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:TlJvGlSPixsJ:www.mediakutato.hu/cikk/2013_01_tavasz/06_nyilvanossag_online_kozigazgatas.pdf+&cd=20&hl=hu&ct=clnk&gl=hu http://webcache.googleusercontent.com/search?q=cache:I-Qn-sc1UogJ:www.rezler-foundation.hu/bme/files/tu.doc+&cd=15&hl=hu&ct=clnk&gl=hu
Füredi Regina
VálaszTörlésA múlt órán szó volt a modern családokról, hogy például a kereső-eltartott viszony átalakult. Szerintem ez nagyon jó dolog, hiszen a nőnek nem csak az a dolga, hogy otthon legyen a gyerekekkel és vezesse a háztartást, ennél sokkal többre is képesek a nők. Bár még vannak férfiak, akik ezt még mindig nem fogták fel. Vannak családok, ahol a nő visz például több pénzt haza, jobb állása van. Ami szerintem nem probléma a mai világban, maximum a férfiak önbecsülését bánthatja. Azzal viszont nem értek egyet, hogy vannak olyan anyukák, akik nem maradnak otthon a gyerekükkel az első időszakban sem. Szerintem az első 1-2 év azért van, hogy az anya a gyereke mellett legyen, ez legyen az első számára. Hiszen nem véletlen van ez így kitálalva, a gyereknek a maximális odafigyelésre van szüksége főleg ebben az időszakban, mert ez az időszak, ami hatással lesz későbbi életére.
Érdekes cikket találtam az interakcionizmusról. Blumer, Mead egyik legkedvesebb tanítványa a szimbolikus interakcionizmus három alapelvét fogalmazta meg. Ezek a jelentéssel, a nyelvvel és a gondolattal foglalkoznak. Ő abból az előfeltevésből indult ki, hogy olyan módon viszonyulunk a tárgyakhoz és az emberekhez, ahogyan gondolkodunk róluk. Blumer egy másik feltevése alapján a jelentés nem a tárgyak természetes velejárója. A jelentés a kommunikáció során alakul ki, mi ruházzuk fel azzal a tárgyakat. Innen származik a szimbolikus interakcionizmus elnevezés. A leírt szavaink néha hasonlítanak a hangzásukra, de semmilyen logikai kapcsolatban nem állnak a megnevezett tárgyakkal. A szimbólumokat önkényesen alakítjuk ki.
VálaszTörlésAz interakcionisták szerint azt tudjuk, amit meg tudunk nevezni. Szerintük az intelligencia az a képességünk, melynek segítségével megnevezzük mindazt, amit tapasztalunk. A szimbolikus interakcionizmus révén tanuljuk meg a bennünket körülvevő világot értelmezni. A szimbólumok jelentését az emberek megtanulják. A szimbólumok értelmezése függ az egyén gondolkodási módjától is. Ezt nevezik a szimbolikus interakcionisták minding-nak, amely az a rövid gondolkodási idő, ami alatt lejátszuk fejben a lehetséges alternatívákat és megpróbáljuk kitalálni mások reakcióját.
Mead szerint úgy alkotjuk meg önarcképünket, ahogyan szerintünk mások látnak minket. Ezt nevezik az interakcionisták tükrözött énnek. Beszéd nélkül nem létezne énkép. Képesek vagyunk önmagunkat kívülről, tárgyként szemlélni. Természetesen a számunkra fontos emberek véleménye nagyobb hatással van ránk, mint egy kevésbé fontos egyéné.
Forrás: http://piarformance.blogspot.hu/2012/05/szimbolikus-interakcionizmus.html
Én az Andorka könyvben olvastam utána a szimbolikus interakcionizmusnak, és a következőket olvastam róla:
TörlésAz elmélet oly módon próbálja megismerni a társadalmat, hogy megfigyeli az emberek közötti kapcsolatokat, interakciókat. Vagyis a mindennapi jelenségekre, mindennapi életre összpontosít leginkább. Ebből kifolyólag nagy szerep jut a pszichológiai jelenségek vizsgálatának.
Az egyes emberek szocializációja a másokkal való kapcsolatokon keresztül történik. Így a más emberektől kapott visszajelzésekből tanuljuk meg, hogy milyen szerepet várnak el tőlünk. Ebben különösen fontosak egyes személyek, akiket Mead"szignifikáns másoknak" említ, illetve fontosak a referenciacsoportok, melyek véleményét jobban figyelembe vesszük miközben önmagunkat értékeljük.
Az én érdeklődésemet a szociális kreativitás keltette fel. A szociális kreativitás arra a típusú kreativitásra utal, amely a mindennapi kölcsönhatások területén mutatkozik. Számos tényező befolyásolja, köztük a kognitív, érzelmi, személyiség tényezők és a környezet is.
VálaszTörlésKognitív tényezők említésekor különbséget kell tennünk két kognitív összetevő között: az egyik, mely a kognitív folyamatokra vonatkozik, illetve a másik, mely az explicit és az implicit tudást foglalja magába.
Számos személyiségtényező hozható kapcsolatba a kreatív személyiség profiljával: kitartás, kockázatvállalás, nyitottság a tapasztalatok iránt vagy a tolerancia a kétértelműséggel szemben. A kreatív személyiség komplex és ellentmondó. A szociális kreativitás és az érzelmek kapcsolata sokkal bonyolultabb, mint a személyiséggel való kapcsolata. Mind a negatív, mind pedig a pozitív érzelmek befolyásolják a kimeneteleket. Negatív érzelmek kapcsolódva az empátia érzéséhez segíthetnek tudatos szintre emelni a szociális problémákat, míg a pozitív érzelmek , mint az öröm vagy meglepetés, segíthetnek kitartani a kreatív megoldások felépítésében.
A környezeti tényezők sem mellőzhetőek. Kutatások bizonyították, hogy a születési sorrend is befolyásolhatja a szociális kreativitást. A később születettek hajlamosabbak ezt a formáját a kreativitásnak mutatni, mint az elsőszülött személyek. Ez talán azzal magyarázható, hogy vizsgálatok a később született személyeknél magas társas ösztönt mutattak ki és nyitottak voltak a tapasztalatszerzésre is.
forrás megjelölése!!
TörlésEz alkalommal Ulrich Beck és Elisabeth Beck-Gernsheim: Kockázatos összefüggések: individualizálódás, társadalmi életformák és a szerelem összefüggései című írásra találtam rá, amelybe beleolvasva számomra nagyon érdekes volt. A tanulmány 1994-ben íródott és Berger Viktor fordította, de úgy gondolom, hogy számos gondolatot megfogalmaz, ami manapság illetve azóta is probléma az emberek körében. A felmerülő látszólagos értetlenségeket kívánják megfejteni ( a szerelmi és családi kapcsolatok romantizálódását, az e kettőre vonatkozó tradicionális bizonyságok eltűnését, a nemek konfliktusa által létrehozott hangzavart stb.), amihez a szerelem, a szabadság és a család történelmileg új szembenállását kell a középpontba állítani.
VálaszTörlésKiemelném ezt a gondolatot: "soha nem volt még ennyire szükségünk a szerelemre és szeretetre, ugyanakkor
soha nem gördültek ekkora akadályok eléjük. Ahogy egyre lehetetlenebbé válik a szerelem, úgy növekszik a fenségessége,szimbolikus hatalma, csáb- és megváltó ereje. E furcsa törvényszerűség háttere előtt értelmezhető a válási és az újraházasodási arányszámok alakulása, valamint az a mániákusság, amellyel az emberek a másikban önmagukat: identitásukat és megváltásukat keresik. A megváltás szenvedélyes üldözése során szinte már egymásnak esnek.Nők és férfiak már-már kényszeresen keresnek valamit, keresésre vannak kényszerítve – ez mutatkozik meg a házasságlevél nélküli kapcsolatokban, a válásokban, a házassági szerződésekben, és abban, ahogy küzdenek a munka és a család összeegyeztetéséért,a szerelemért és a házasságért, az „új” anyai és apai szerepekért, a barátságokért és ismeretségekért."
Az emberek, ahogy az idézésben is látható mindig küzdenek valamiért, hajtanak hogy a társadalom elfogadja őket, hogy magunkat megfeleljenek, a munkahelyen, iskolában stb. Tudom, hogy cél és vágyak nélkül semmi nem hajtaná előre az életet és a világot, ezt egy nagyon igaz dolognak gondolom, és belátom, hogy ez a valóság, viszont nagyon szomorú, hogy az embernek egy percre nincsen nyugta, mindig mindenhol meg kell felelni, még a család, a barátok, a szerelme mellett is. Jó lenne néha megpihenni és egyszerűen csak élvezni az életet és nem mindig kihívásokat keresni, mert az életet élni is kell, nem csak futni utána.
Én Somlai Péter modern család típusának néztem utána. Azt írja, hogy a házasság előtti párkapcsolatok súlya növekszik, valamint a kapcsolatok helyettesíthetővé válnak ezekben az időkben. Megjelennek manapság a különféle alternatív együttélési minták. "A modernizáció során megváltozott életfeltételek egyaránt mentesítik és megterhelik a családtagok életét"- mondja Somlai. A párválasztásban tovább nő az egyéni döntéshozatal és a szabadság illetve érzelmek szerepe.
VálaszTörlésÉn rátaláltam Rigó Róbert: Családszociológia jegyzetére és belenézegettem egy kicsit. "A család a történelemben" című rész fogott meg azon belül is a polgári családok élete.
VálaszTörlésA földtulajdonra épülő rendi szerkezetet a polgárosodás hatására lassan felváltotta a tőke és munkaerő tulajdonra alapozó osztályszerkezet. Ekkor már az számított igazán, hogy mekkora vagyonra tettél szert, és hogy milyen termelőeszközöknek lettél a birtokosa. Mivel megjelent a modern gyáripar,a család már egyre inkább kezdte elveszíteni a termelő funkcióit.
Ahogy az ipar és a késöbbi szolgáltató ágazatok megjelenésével a nőket is egyre inkább kezdték bevonni a munkaerőpiacba. Ezáltal jelentősen megváltozott a helyük a családban és az ott betöltött szerepük is. Feleségként kevésbé lett kiszolgáltatott helyzetben, anyaként levesebb idő jutott a gyermekekre és az idősek gondozása is gyakran elmaradt. Mindez nagy mértékben megváltoztatta a család életét. A nők munkába állásával sokak számára a 20. század legjelentősebb változása indult el az egyes családok életében.
A fiatalok tanítását már nem az otthon melege nyújtotta hanem az oktatási rendszer vette át a szerepet.
"Az ipari fejlődéssel nőtt az urbanizáció, egyre többen telepedtek a nagyobb városokba. A falvakból a városokba költözéssel megváltoztak az életkeretek is. Az ember egyrészt szabadabb lett, másrészt magára maradottabb is".
Mivel a fiatalok költöztek a városokba, távol a falutól, ahol pedig a szülők maradtak, nagyon elszakadtak egymástól az egyes generációk. "A nukleáris család vált általánossá."
A polgári családokban a házasságok erős érzelmek, személyesebb, bensőségesebb kapcsolatok alapján köttetnek, ugyanakkor kevésbé stabilak, gyakoribb a válás.
Én a „mama hotel” kifejezésnek néztem most utána.
VálaszTörlésTaláltam erről egy rövidke videót is, ami röviden bemutatja, mit is jelent ez a fogalom és mik szerepelnek általában az okai között.
http://www.hircity.hu/kozelet/magyarorszag/mama-hotel-gazdasagi-kenyszer-video
Egy másik cikkben pedig kicsit a pszichológiai hátteréről is írtak.
Megemlítik, hogy ezt a jelenséget más országokban milyen névvel illetik.
„Számos kifejezéssel illették e jelenséget szociológusok és pszichológusok, amely fogalmak ugyanakkor nem teljesen fedik le egymást (pl. Pán Péter szindróma, Bumeráng generáció, Partipénzesek, Zsebpénzemberek, postadolescence /=késő serdülőkor/). Az olaszok a „bamboccioni” kifejezést használják, amely nagy gyereket takar, a japánok a „parasaito shinguru” névvel illették, amely utal a személy élősködő magatartására, a németek kevésbé értékítéletes kifejezéssel élnek (Nesthockers), a britek azonban nem kímélik a személyeket a bírálattól (KIPPERS = Kids In Parents’ Pockets Eroding Retirement Savings /gyerekek, akik erodálják szüleik nyugdíjmegtakarítását/). Ezek a példák arról árulkodnak, hogy több nemzetet érintő és foglalkoztató jelenségről van szó.
A fogalom túlmutat a serdülőkort jellemző bizonytalanságokon és félelmeken, továbbá a „gyermek felnőttek” alatt egészen mást ért, mint amit a felnőttkorban is megőrzött gyermeki kreativitás, fantázia és élvezet jelent.”
A cikkben 3 fő okozót neveznek meg a témában: ezek a gazdasági, pszichológiai és szociológiai tényezők.
Gazdasági tényezők közt legjelentősebbként azt tekintik, hogy a fiatal képes-e önállósulni, függetlenedni a szülőktől. Erről a videóban is beszélnek, így nem részletezem. A pszichológiai tényezők tekintetében fontos kiemelni, hogy a jelenség 2 dimenziós, hisz szülő és gyermek viszonyán alapszik, mindkét fél érzelmei, viselkedése benne van. Itt megjelenhet, hogy a gyerek nem tud felelősséget vállalni saját életéért, döntéseiért. Sokan nem tudnak elköteleződni, tartós párkapcsolatban élni, stabil munkahelyet szerezni, így nincs ami kimozdíthatná őket a kényelmes szülői házból. De sokszor maguk a szülők nem hagyják gyermeküket önállósodni, szeretnék őt amíg csak lehet magukhoz kötni. A cikk a szociológiai tényezők bemutatását az Y generáció leírásával igyekszik megtenni, hisz ez a kettő szorosan összefügg. Ez a generáció igyekszik a korábbi generációk hibáit már nem elkövetni, ezért sokkal lassabban, mindenre kivárva a legmegfelelőbb pillanatot igyekeznek felépíteni életüket, tudatosan megtervezni jövőjüket. Érdekes volt a következő gondolat: „Ez egy ún. kívánt nemzedék, amelynek tagjait a szülők többségében önszántukból akarták. Ez a viszonyulás azt az üzenetet közvetíti számukra, hogy fontosak, értékesek, különlegesek. Karrierre vágynak, amelyhez többlépcsős úton próbálnak eljutni (gyakornoki állások, referencia munkák, tapasztalatszerzés, akár önálló cég alapítása). Munkahelyeikkel kapcsolatban elvárásokkal élnek. Fontos számukra az önmegvalósítás, az önismeret, a világ felfedezése és élvezete. Szüleikkel jó viszonyt ápolnak, amely nem ad alapot az elköltözéshez. … Az ún. standard életpálya szakaszok (iskola befejezése, első rendszeres munka vállalása, szülői ház elhagyása, házasságkötés, első gyermek vállalása) megváltoztak: lazult az életkorhoz kötöttségük, kevésbé szoros az események összefonódása, valamint az események sorrendje is megváltozott.”
A cikk záró gondolata nekem személy szerint kifejezetten tetszik. Ez véleményem szerint egy jó megközelítése a mai korban igencsak elterjedt „mama hotel” jelenségének. „A Mama Hotel jelenség kialakulása mögött tehát több tényező állhat, azok akár különféle kombinációi. Hogy mikor tekintjük ezt a fajta viselkedést problémásnak, abnormálisnak, az viszonylagos. Nem csupán a társadalom normái a döntők, hanem fontos például az érintett személyek (szülő, gyermek, gyermek társa stb.) szubjektív jólléte, hozzáállása, valamint a kultúra értékei, elvárásai, lehetőségei is. Vigyázzunk, mit tekintünk problémásnak!”
Forrás: http://pszichoblog.blog.hu/2013/04/21/mama_hotel_510
A Mama Hotel jelenségnek néztem utána Horváth Júlia: Otthon, édes otthon, avagy a Mama Hotel lakói című cikkében (http://pszichoblog.blog.hu/2013/04/21/mama_hotel_510)
VálaszTörlésA jelenség lényegében azt takarja, amikor a fiatal felnőttek szüleikkel élnek együtt. Pedig a saját lakás megszerzése (a közös fedél alól történő leválás) Vaskovics László szerint a felnőtté válás egyik dimenziója.
De mi is pontosan a Mama Hotel? A fiatal felnőttek nem hagyják el a szülői házat tanulmányaik befejezése után, hanem továbbra is élvezik az otthon nyújtotta biztonságot és előnyöket. A pszichológusok és szociológusok ezt számos névvel illették már: például "Pán Péter szindróma, Bumeráng generáció, Partipénzesek, Zsebpénzemberek, postadolescence". A különböző kultúrákban is más és más neve van e jelenségnek, ezek közül néhány negatív tartalmat is hordoz, például a brit megnevezés: "KIPPERS = Kids In Parents’ Pockets Eroding Retirement Savings /gyerekek, akik erodálják szüleik nyugdíjmegtakarítását/" Ez a kifejezés szinte élősködőnek állítja be a Mama Hotel lakóit.
De valóban ilyen egyszerű a helyzet? Természetesen nem! Szerintem sokszor nem önszántukból választják ezt az életformát a "lakók". Ahogy a cikk írója is teszi, több tényezőt is meg kell vizsgálnunk mielőtt megítélnénk a helyzetet.
Az egyik ilyen a gazdasági tényezők: itt a lakásviszonyokra, a munkaerő-piaci helyzetre és a jövedelmi viszonyokra kell gondolnunk. Szerintem a mai fiatalok helyzete ebből a szempontból nehezebb, mint az előző generációké, hiszen nehéz olyan munkahelyet találni, ahol a keresetből saját lakástulajdon szerezhető. A egtöbb mai fiatal szülői segítség nélkül nem tud egyik évről a másikra lakást venni.
A következő a pszichológiai tényező. Be kell látnunk, hogy ez egy kétszereplős folyamat (szülő-gyermek), így gyakran magának a szülőnek esik nehezére elengedni gyermekekét. Ezt a jelenséget illetik Pán Péter szindrómával. Az ilyen gyerekeknek nehezen megy a leválás, és ebben szüleik sem könnyítik meg a dolgukat.
A harmadik tényező, amit figyelembe kell venni, a szociológiai tényező. Horváth Júlia szerint az Y generáció sajátossága, hogy nem akarják elkövetni szüleik hibáit, megpróbálják késleltetni a döntéshozatalt, és kivárnak. Az "Igazira" várnak. Ez lehet egy igazi lehetőség, vagy az igazi párkapcsolat reménye, stb.
Én úgy gondolom, nem szabad elítélnünk ezt a jelenséget, hiszen nagyon sok fiatalnak nincs más lehetősége, mint a Mama Hotel lakójává válni. Persze arra is szükség van, hogy az illető fiatal akarjon kikerülni ebből a közegből, és törekedjen az önállósodásra. Ha ez hiányzik, akkor már beszélhetünk devianciáról.
Én a helikopterszülő fogalmának néztem utána. A helikopterszülők azok a személyek, akik mindig a gyerekeik felett lebegnek, a gyerek érdekében mindent megtesznek, és tőle is csak ezt fogadják el. Mindig segítik, mindentől féltik a gyermekeiket és mindenbe beleszólnak. Sajnos ez a fajta viselkedés az önállóságuktól fosztja meg a gyermekeket, hogy felelős döntést hozhassanak felnőttként az életükbe. Jean Liedloff pszichoterapeuta munkásságából merítve is arra mutattak rá, hogy napjainkra sok gyerek a szülei foglya, és persze szüleik is az ő rabjaik. A teória szerint a túlféltő, túlellenőrző, gyerekeik felett felnőtt korukig helikopterként köröző szülők utódai önállótlanok lesznek, elvesztik természetes túlélési ösztöneiket. És mivel ilyenné válnak, a szülők kénytelenek róluk állandóan gondoskodni.
VálaszTörlés(Bocsánat, hogy csak most küldöm de elfelejtettem elküldeni korábban)
Én Somlai a családi nevelés társadalmi különbségeinek néztem utána. Azt írja Somlai, hogy a társadalmak osztályszerkezetei és egyenlőtlenségei a családi élet legtöbb területére és minden szakaszára rányomják bélyegüket. Tehát meghatározzák, hogy kit választunk párunknak, hol fogunk lakik, milyen környéken, házban. Kiterjed a szabadidős tevékenységeinkre is. Régebben gyakori volt, hogy a gyerekek nem tanultak, hanem ahol pénz, vagy munkaerő hiány volt a családban, ott dolgozni mentek már fiatal koruktól kezdve. A változás a 19. századi Angliában történt, amikor megpróbálta az állam szabályozni a kiskorúak munkaerőpiaci foglalkoztatását. A 20. században megváltozott a gyerekek szociális helyzete és neveltetése, új társadalmi rétegek jöttel létre. Elkezdték vizsgálni azokat a társadalmi különbségeket, amelyek megjelentek, kihatással lettek a nevelésre és a szülő-gyermek magatartására. Az első megfigyelések (1910-40-ig) arra jutottak, hogy a munkásgyerekek nagyobb szabadságot kaptak,mint a középosztálybeli szülők gyerekei. 1950-re viszont minden megváltozott, ekkor a munkásgyerekek lettek azok, akiket szigorúbban neveltek és korlátoztak, illetve a büntetéseik is szigorúbbak voltak. Az ellentmondó eredményeket Bronfenbrenner azzal magyarázta, hogy a két kutatás lefolytatása között eltelt időben megváltoztak a gyerekkori szocializáció rétegspecifikus értékei és a családi nevelés normái.A büntetések és jutalmazások problémái persze szorosan kapcsolódnak az értékek és értékrendek kérdéseihez. Minél magasabb volt a szülők társadalmi státusa, annál fontosabb volt számukra a gyerekek önállósága, felelőssége és
VálaszTörlésiskolai eredményessége. Az alacsonyabb státusú szülők viszont elsősorban az engedelmességet, a feljebbvalók tiszteletét és a rendet kívánták meg gyerekeiktől. Bronfenbrenner eredményeit sokáig elfogadták. Később azonban többen is kétségbe vonták
ezek érvényességét. A hatvanas években végbement társadalmi változások amúgy is újragondolásra késztették azokat, akik a szocializáció és a társadalmi egyenlőtlenségek témáit kutatták. Az ilyen újragondolás Melvin Kohné nevéhez fűződik.